Végleg kihalttá nyilvánítják a kelet-amerikai pumát

Fotó: Wikipédia/Greg5030/CC BY-SA 3.0 / Greg Hume

-

Nem lehet már bízni abban, hogy felbukkan, hiszen 1938 óta nem láttak egyetlen példányt sem. A faj sorsa is alátámasztani látszik azt a friss amerikai kutatást, amelynek készítői az emlősök, köztük az ember kihalásának veszélyei miatt kongatták meg a vészharangot.


Majdnem 80 éve látták utoljára, így az amerikai hatóság (US Fish and Wildlife Service) nem nagyon tehet mást, mint hogy végképp kihaltnak nyilvánítja a keleti pumát vagy más néven kaguárt (Puma concolor cougar). Azaz lekerül a veszélyeztetett fajok listájáról, amelyen 43 évig szerepelt úgy, hogy jó ideje már olyan ember sem élt, aki valaha látott volna élő példányt. A levételt a listáról gyakorlatilag már 2011-ben eldöntötték, de még egy kicsit vártak, hátha nem lesz szükség erre. Tovább nem érdemes várniuk – adta hírül a The Independent a Reuters hírügynökség nyomán.



Annak idején Kanadától Dél-Karolináig nyúlt a hegyi oroszlánoknak is hívott nagymacskák élőhelye, de az ember kitúrta őket onnan.

Legközelebbi rokonai, a nyugati pumák még 30 ezres létszámmal büszkélkedhetnek, néhány olyan államban is újra felbukkantak, ahonnan korábban elüldözte őket az emberi civilizáció (a tudósok közt vita van arról, hogy a nyugati és a keleti puma különböző alfaj-e).

A floridai pumát egységesen külön alfajnak tekintik, viszont ez nincs túl jó bőrben, 100-nál is kevesebb példányról tudnak, fennáll tehát a veszély, hogy a keleti puma sorsára jut.


Bruce Wright New Brunswick-i biológus és író az utolsó ismert, 1938-ban elejtett keleti pumával. A kitömött példány St. Johnban, a New Brunswick Múzeumban látható.