Vasárnap 15 magyar hajónak szurkolhatunk a kajak-kenu vébén

Fotó: MTI / Kovács Tamás

-

A szombat délutáni középfutamokból újabb négy magyar egység jutott a vasárnapi döntőkbe a milánói, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu vébén. A zárónap 16 döntőjéből 15-ben lesz magyar hajó.


Szombat délután az olimpiai számok közül a kajak egyesek 200 méteres küzdelmei felemás sikert hoztak, Vad Ninetta legjobb harmadikként kiharcolta a továbbjutást, a friss Európa Játékok-győztes Dudás Miklós azonban negyedik helyével lemaradt a döntőről. Mivel mindkét számban nyolc riói kvótát osztanak, az átfedések miatt még a B döntős jó szereplés is indulási jogot érhet. Vad azzal, hogy kvalifikálta magát a legjobb kilenc közé, biztosan kvótát szerez Magyarországnak.

A két éve arany-, tavaly pedig ezüstérmes Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus duó pénteken futamgyőzelemmel mutatkozott be 1000 méteren, most pedig harmadikként ért célba, s ez elég is volt a továbbjutáshoz.

A nap további részében nem olimpiai számok középfutamait rendezték. K-2 200-on a Lantos Ádám, Nagy Péter kettős első, a délelőtt Lakatos Zsanettel 500 méteren bronzérmes Takács Kincső pedig második lett pályáján, így mindkét egység készülhet a döntőre.


A vasárnapi döntős program

10.05: férfi K-1 200 méter (8 elérhető olimpiai kvóta) - Dudás Miklós B döntős
10.10: női K-1 200 méter - Vad Ninetta (8)
10.15: női C-1 200 méter - Takács Kincső (nem olimpiai szám)
10.25: férfi C-2 200 méter - Lantos Ádám, Nagy Péter (nem olimpiai szám)
10.30: női K-2 200 méter - Homonnai Luca, Douchev-Janics Natasa (nem olimpiai szám)
10.43: férfi C-4 1000 méter - Vass András, Kiss Tamás, Sarudi Pál, Varga Dávid (nem olimpiai szám)
10.50: női K-1 1000 méter - Medveczky Erika (nem olimpiai szám)
11.05: női K-4 500 méter - Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Kárász Anna (10 hajó/40 személy, megkötésekkel)
11.11: férfi C-1 500 méter - Korisánszky Dávid (nem olimpiai szám)
11.24: férfi K-1 500 méter - Hufnágel Tibor (nem olimpiai szám)
11.30: férfi K-2 500 méter - Hérics Dávid, Somorácz Tamás (nem olimpiai szám)
11.44: férfi C-2 1000 méter - Vasbányai Henrik, Mike Róbert (6/12)
11.51: férfi K-4 1000 méter - Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel (10 hajó/40 személy, megkötésekkel)
14.30: férfi C-1 5000 méter - Vajda Attila (nem olimpiai szám)
15.00: női K-1 5000 méter - Medveczky Erika (nem olimpiai szám)
15.40: férfi K-1 5000 méter - Ceiner Benjámin (nem olimpiai szám)