Várpalota nem engedi lerakni a lőrinci azbesztet

Fotó: VS.hu / Kummer János

-

A várpalotaiak nem kérnek a zagyvaszántói azbeszttartalmú veszélyes hulladékból – hangoztatta mintegy háromszáz várpalotai lakos a helyi önkormányzat által összehívott fórumon.


Az időnként heves hangvételű, többórás fórum után Katona Csaba, Várpalota alpolgármestere elmondta, a héten rendkívüli testületi ülést tart a város önkormányzata. Felterjesztéssel kívánnak élni a kormányzat irányába, hogy az azbeszttartalmú hulladékot ne az inotai lerakóban helyezzék el. Emellett egy olyan határozatot is szeretnének elfogadni, amely a már kiadott hatósági engedélyek felülvizsgálatára vonatkozik.

V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára arról beszélt, az azbeszt belégzés útján rostszálaival okozhat megbetegedéseket. Földben nem bomlik le, tehát a vizeket nem szennyezi, ártalmatlanítása pedig olyan technológiával zajlik, amely a levegőben való megjelenését akadályozza meg. Az államtitkár a település háztetőire utalva úgy fogalmazott,


Várpalota az egyik legpalásabb város, mégsem látott tiltakozó táblát a házak előtt az azbeszttartalmú palák ellen.

A kivitelezést végző Partner Depónia Kft. képviseletében Szűcs Károly arról tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy az azbeszttartalmú hulladékot már a felrakás helyén szálmegkötő anyaggal kezelik, a lerakodás után pedig le is fedik azt, hogy a levegőben ne jelenhessen meg.

A Lőrinci és Zagyvaszántó határán fekvő egykori cementgyár területének azbesztmentesítését májusban kezdték meg. A több mint kéthektáros területen lévő mintegy 26 ezer tonnányi azbeszttartalmú veszélyes anyagot először a helyszínen monodepóniákba gyűjtik, majd zsákokban, leponyvázott járműveken szállítják az inotai deponálóba, ahol hermetikusan elzárják.

Az azbesztszennyezésről korábban itt és itt írtunk.