Vargas Llosa nem örül Bob Dylan Nobel-díjának

Fotó: Getty Images / Christopher Polk

-

A perui író szerint nagyon sok jó írót félretolt a svéd akadémia.


Nagyon meglepte a Svéd Akadémia döntése – mondta Mario Vargas Llosa. „Bob Dylan jó énekes, de egyáltalán nem nagy író – mondta a perui író. – Úgy gondolom, ez a mai kultúra növekvő frivolságának kifejeződése.(...) Sok olyan író van, aki megérdemelte volna a Nobel-díjat, és akit félretoltak. De ez a látványosságok civilizációja, és úgy tűnik, ez a trend elérte a Svéd Akadémiát is” – mondta a 80 éves író, aki 2010-ben kapott Nobel-díjat. A bizottság szerint Dylan új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset, ezért ítélték neki október közepén a díjat. Dylan azóta sem reagált az elismerésre.

Vargas Llosa Berlinben Cinco Esquinas (Öt sarok) című új regényét mutatja be, amely az 1990-es évek Perujában játszódik. Az író hatalmas veszélynek tartja a populizmust, elsősorban az olyan politikusok alakjában, mint Donald Trump. „Trump nagyon veszélyes, mert felelőtlen” – emelte ki. Szerinte a republikánus elnökjelölt a legjobb bizonyíték, hogy egy állam sincs védve a populizmussal és a demagógiával szemben. Szerencsére hevesek a reakciók a politikussal szemben, és minden közvélemény-kutatás arra utal, hogy Trumpnak nincs esélye a választás megnyerésére – mondta az író.

Vargas Llosa 1986-ban megkapta a spanyol Nobel-díjként emlegetett Asztúria hercege díjat irodalom kategóriában, 1994-ben életművéért a legmagasabb spanyol irodalmi kitüntetésben, a Cervantes-díjban részesült. 1996-ban a német könyvszakma tekintélyes kitüntetését, a Békedíjat, 1998-ban első nem amerikai állampolgárként az Egyesült Államok egyik legfontosabb irodalmi elismerését, a kritikusok díját vehette át. Az irodalmi Nobel-díjat 2010-ben ítélték neki „a hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes ábrázolásmódért”.