Vannak még problémák a 44 milliárdból felújított vasútvonalnál

-

Még nem működik egy fénysorompó, és megközelíthetetlen P+R parkoló is akad.


44 milliárd forintból újították fel az Esztergom–Budapest-vasútvonalat, de több dolog még mindig nincsen kész – számolt be róla a hvg.hu.


Azt írják, egyelőre még nem működik a fénysorompó Budapest határán belül ott, ahol a 10-es (Bécsi) út keresztezi a vasutat. Most még két jelzőőr ül egy kocsiban, és ha a telefonjuk megcsörren, kiszállnak, és piros tárcsával megállítják a forgalmat. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. azzal védekezik, hogy a prioritás náluk az volt, hogy a forgalom elinduljon augusztus 20-án, minden mást hátrébb soroltak. A lapnak adott válaszukban azt ígérték, hogy szeptember elsejétől a fénysorompó is működik majd.

Utána sem lesz sokkal jobb a helyzet, mert még nincs kész az új 10-es út, amellyel megszűnne ez a szintbeli átjáró, ráadásul az iskolakezdéstől óránként négy vonat halad el itt, ami alkalmanként 3-6 perces várakozást jelent. Vagyis legalább október végéig – amíg nem adják át az új 10-es utat – egy órán belül mintegy 20 percet áll majd a forgalom.


Üröm

Ürömnél az bonyolítja a helyzetet, hogy a település központjától két kilométert kell gyalogolni a vonatállomásig, amit most még az is megnehezít, hogy az ürömi felüljáró építése miatt egy kartonnal leterített gyalogosalagúton lehet csak odajutni.


Autóval pedig még problémásabb, mert még aszfaltozzák a megállóhoz vezető utat, a P+R parkoló pedig megközelíthetetlen. Igaz, az utca hét végére valószínűleg elkészül.