Vannak kutyák, akik jobban élnek, mint mi

Fotó: VS.hu/Ferenci Péter

-

Hétfőn az Európai Unió és Ankara között megkötött egyezmény értelmében megkezdődött a görög szigetekről a migránsok visszatoloncolása Törökországba. Az akció azonban nem érinti a menekültválság jelenleg legválságosabb pontját, a görög-macedón határon levő Idomenit, ahol 12 ezer ember torlódott fel és él embertelen körülmények között. A helyszínen jártunk, hogy megnézzük, milyen viszontagságokkal kell szembenézniük azoknak, akikre egyik napról a másikra rázárták a határt.


Eddig kétszer haltam meg. Egyszer Szíriában, egyszer pedig az Égei-tengeren egy csónakban. Idomeniben fogok harmadszor meghalni.

– mondja Abdallah, aki családjával a Szíriai Aleppóból menekült el 3 hónappal ezelőtt, miután az orosz légierő keményen bombázni kezdte a térséget. „Az Iszlám Állammal még elboldogultunk, de hogyan lőjünk vissza a kazettás bombáknak?” – magyarázza a hazájában ügyvédként dolgozó férfi, aki feleségével és három gyermekével egy apró sátorban húzza meg magát az Idomeni vasúti átkelő sínjei között.



Miután március elején teljesen lezárták a görög-macedón határt, több mint 12 ezren rekedtek a vasúti átkelőnél kialakult nem hivatalos menekülttáborban. Becslések szerint közel 40 százalékuk gyerek. Mivel a tábor nem szervezett körülmények között épült fel, mindenki ott keres magának menedéket ahol tud: hatalmas ENSZ-es sátrakban, néhány fős quechuákban, lebontásra ítélt vasúti épületekben, sőt, még tehervagonokban is.

A tábor területére belépve mindenfelé sátrakat és kiteregetett ruhákat lehet látni, a több száz tábortűz füstje pedig az egész környéket betölti. Férfiak és nők tömegei hömpölyögnek a napi élelmiszeradagért sietve, vagy hatalmas vödrökben vizet hordva. Lábuk alatt kisgyerekek szaladgálnak.

Az élet nem állhat meg, a körülmények viszont siralmasak. Az elemeknek kitett területen már március végén is keményen tűzött a görög nap – árnyék alig, az akár 60 fős sátrakban a hőmérséklet néhány héten belül elviselhetetlen lesz. A pár héttel ezelőtti, napokig tartó esőzések alatt azonban a meleg még igen távoli problémának tűnt a menekültek számára. Abdullah a telefonjával levideózta, ahogy a sátrakat tépi az orkán erejű szél a mocsárrá változott tájon.



Vannak kutyák, akik jobban élnek, mint mi. Sőt, elég sok kutya él jobban.

– mondja kifogástalan angollal Jorad, aki Damaszkuszban közgazdaságtant tanult az egyetemen, mielőtt elhagyta volna az országot. Ő nem a közvetlen életveszélyből menekült el, hanem a besorozás elől. A szíriai törvények szerint minden családnak kell hagyni egy fiú gyereket még háború esetén is, őt nem lehet elvinni katonának. Joradnak csak lánytestvérei vannak, ő az egyedüli fiú, mégis besorozták Aszad hadseregébe. „Nem akartam fegyvert emelni a honfitársaimra, sem pedig Aszadért harcolni, úgyhogy el kellett jönnöm.”

Jorad hetek óta nem fürdött, mert fél, hogy ellopnák az egyetlen ruháját, ellopják, mire végez a fürdéssel. „Meztelen maradok, és rajtam fog röhögni az egész tábor.” A családjának nem mondja el, hogy milyen körülmények közt kell élnie. Ők úgy tudják, hogy a huszonéves fiúnak még mindig van pénze, és egy hotelben vett ki szobát. Ehhez képest egy vasúti épület tornácán van felverve a sátra, amelyről fényes hőszigetelő fóliák lengedeznek a szellőben.



Nem mozdulnak a határtól

Jorad egyáltalán nem szeretne Idomeniben maradni, ám a többséggel ellentétben már nem reménykedik benne, hogy egyhamar megnyitják a határt. „Szerintem ez a helyzet nem fog mostanában megoldódni. Hosszú távra kell berendezkedni" – magyarázza, miközben a telefonján egy másik táborról készült képet mutat. Jorad igyekszik a lehető legjobb menekülttábort megtalálni, mert úgy számol, legalább fél évig ott kell majd maradnia. „Nem rég átköltöztem a katerini táborba, de egy nap után visszajöttem. Még Idomeninél is rosszabb volt, itt legalább van víz és áram.”


Korábban egy elviselhetőbb táborban volt, onnan azért ment át Idomenibe a barátaival, mert akkor még a menekültek sorszám alapján lassan, de biztosan átjuthattak a határon. „Csak egy valamiért hibáztatom Európát" – mondta Jorad a kialakult helyzettel kapcsolatban. „Ha előre megmondják, hogy mondjuk egy hét múlva lezárják a határt, és mi ennek ellenére is jövünk, akkor az a mi hibánk. De azt mondták, hogy jöjjünk, és mikor megérkeztünk, hopp, zárva a határ.”


idomeni, görögország, menekült, tábor, migráns


Joraddal ellentétben a tábor lakóinak többsége nem akar elmozdulni – reménykednek benne, hogy egyszer csak megnyílik a határ, és akkor ők ott akarnak lenni. Noha az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) ingyenes buszjáratokat biztosít más táborokba, azokat csak pár százan veszik igénybe, nem sokkal többen, mint ahányan frissen érkeznek Idomenibe.

Április 4-én az EU-Törökország megállapodás értelmében ugyan megkezdődött a migránsok egy részének visszatoloncolása Törökországba, a programban csak a március 20. után a görög szigetekre érkezett, menekültstátuszt nem igénylő migránsok vesznek részt. A kritériumok alapján az Idomeni táborban lakókat egyelőre nem próbálják meg erőszakkal deportálni.

A UNHCR egyik helyszínen levő tisztviselője a VS.hu-nak elmondta: szerinte akár 2-3 évig is megmaradhat a tábor, hiszen a menekülteket egyelőre nincsen nagyon hova vinni – a többi görög táborban csupán néhány ezer szabad hely van. Ő a törökországihoz hasonló helyzet kialakulására számít. Ezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy bár hivatalos csatornákon Idomeni felszámolásáról beszélnek, a tábor infrastruktúráját folyamatosan fejlesztik: minden nap új szanitációs konténerek jelennek meg és munkagépek ásnak murvával beszórt csatornarendszert.


idomeni, görögország, menekült, tábor, migráns


Fertőző pocsolyák, újszülött csecsemők

Mivel a tábor nem tudatos tervezés alapján épült, hanem úgymond magától nőtt ki a földből, utólag próbálják élhetővé tenni azt a több ezer ott rekedt embernek. Noha vannak mobilvécék, azok egyelőre nem fedik le a tábor teljes területét, sokan a szabadban végzik a dolgukat.


„Az eső elmossa a rengeteg székletet, a gyerekek pedig beleugrálnak a fertőzött pocsolyákba. Később a betegségeket átadják a felnőtteknek” – mondta nekünk a Humedica egészségügyi segélyszervezet koordinátora, aki szerint nyáron a szél fogja terjeszteni a fertőzéseket.


Minden időjárás a menekültek ellen van.

Komoly problémát jelentenek a főzéshez és az éjjeli hideg elleni védekezéshez gyújtott tábortüzek is, mivel tűzifa hiányában gyakran ruhákat és szemetet tüzelnek el. „A mérgező füst miatt sokan szenvednek légúti megbetegedésektől” – magyarázta az egészségügyi önkéntes, és hozzátette, hogy a legnagyobb kihívást a várandós kismamák jelentik. Őket igyekeznek folyamatosan figyelemmel kísérni, és a szülés idejére pedig valamelyik közeli kórházba szállítják őket. Ennek ellenére előfordult már, hogy egy nő a sátrában hozta világra a kisbabáját.


idomeni, görögország, menekült, tábor, migráns


Noha az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) mellett még számos segélyszervezet tevékenykedik, az általunk megkérdezett önkéntesek szerint az együttműködés egyáltalán nem zökkenőmentes, a feladatmegosztás pedig nincs jól megszervezve. „Nem is értem, miért nem fordítanak nagyobb figyelmet a szervezetek összehangolására a krízis legfontosabb gócpontjában” – panaszkodik az Írországból érkezett Amy, a Lighthouse Relief egyik önkéntese, akitől azt is megtudtuk, hogy sokszor komoly ellentétek alakulnak ki a segélyszervetek és az általuk csak anarchistáknak nevezett aktivisták között.

A segélyszervezetek ugyanis gyakran állami meghívással vannak jelen, a legfontosabb feladatuk pedig a rendezett, békés körülmények fenntartása. Az aktivistákat ezzel szemben senki nem hívta, ők emberjogi harcosok, akiknek néha egészen agresszív elképzeléseik vannak a menekültek érdekeinek érvényesítésére.


idomeni, görögország, menekült, tábor, migráns


A remény a legnagyobb probléma

Ezeket az aktivistákat vádolták a migránsok egy részének a feltüzelésével is. Időről időre ugyanis menekültek egy párszázas csoportja vonult fel a rohamrendőrökkel eltorlaszolt határhoz, és transzparenseket lobogtatva annak megnyitását követelték.


Úgy tudni, az aktivisták ültették el a bogarat a zúgolódók fülébe, ha eléggé követelőznek, megnyílik a határ, illetve, ha áttörnek rajta, akkor a nyugati önkéntesek közelében nem éri őket különösebb bántódás. Bár mindebből egy szó sem volt igaz, az effajta pletykák futótűzként terjedtek az egyébként is a türelme végét járó táboron.

„Nem a hideg, a betegségek vagy a kevés élelem a legnagyobb probléma Idomeniben, hanem a remény” – magyarázza a jelenség okát Jorad. „A remény miatt nem mernek elmenni ezek az emberek a határ mellől egy jobb táborba, és a remény miatt képesek bármilyen pletykát elhinni.”

Jorad azok közé tartozik, akik próbálják csitítani a kedélyeket. A menekültek egy másik csoportja ugyanis rendszerint sorfalat von a rendőrök és a tüntetők közé, nehogy a kiabálás erőszakká fajuljon. Ők próbálják észérvekkel meggyőzni a társaikat, nem jöhetnek ki jól abból, ha megrohamozzák a határt.


idomeni, görögország, menekült, tábor, migráns


„Az egyik legfontosabb feladatunk, hogy elejét vegyük a pletykáknak” – mondja nekünk Marco Buono, a UNHCR szóvivője. „Ennek érdekében hangosbemondókban és személyesen, a családokkal beszélgetve is igyekszünk a téves információkat eloszlatni.”


Idomeni lakóinak többsége nem tudja, mihez kezdjen: másik táborba nem mernek elmenni, embercsempészeket bérelni pedig még kevésbé – az okostelefonok korában ők is értesülnek a csempészek okozta tragédiákról. Mikor megkérdezzük, hogy mi a tervük, szinte mindannyian azt válaszolták,


Várunk.