Van még egy kiadó hely a magyar úszóválogatottban

-

Törött pohár, eldördülő startpisztoly, és jókedvű úszók vitték a főszerepet a kazanyi vébét lezáró sajtótájékoztatón. Kiderült az is, hogy melyik a magyar csapat legégetőbb hiányposztja, és elnöki ígéret javíthatja Cseh László rajtját.


Szokásától eltérően ezúttal rosszul rajtolt Hosszú Katinka: ahogy asztalhoz ült, lelökött egy borospoharat az asztalról, ami össze is tört szépen a földön. Hosszú a szájához kapta a kezét, kicsit zavarba jött, aztán rendezte a gondolatait.

„Fura lenne azt mondani, hogy nem jó emlékekkel jöttem haza, de igazából még mindig nem fogtam fel a világcsúcsot – vágott bele mondandójába egy, a magyar válogatott kazanyi sikereit bemutató, érzelmekkel telített kisfilm megtekintése után. – A vb előtt úgy éreztem, hogy inkább a 400 vegyesen jöhet össze a világcsúcs, a 200 vegyes rekordjával nem számoltam komolyan. De aztán máshogy alakultak a dolgok.”


Kósa Lajos és Hosszú Katinka


A kazanyi nyolc nap után beiktatott világkupa-versenyt kicsit büntetésnek érezte minden úszó, a két aranyat és egy bronzot nyerő magyar klasszisnak még levezetni sem maradt ideje a 400 vegyes vasárnapi döntője után. „Az egész moszkvai nyitófutamnak olyan volt a hangulata, hogy 'miért kell ezt nekem leúszni'. Mostantól egész évben nagymedencében készülök majd, ami előny, mert nem kell Rió előt majd átállni. Már várom azokat a vk-versenyeket!”


„Nagyon várom már a videót, amit a vb-ről kapok – vette át a szót a 200, 100 és 50 méter pillangón sorrendben arany-, ezüst- és bronzérmet nyerő Cseh László, aki kedvenc úszásainak videóit a telefonján tárolja, így bármikor visszanézheti a sikert hozó futamokat. „Meg tudtam mutatni, hogy a januári edzőváltás jó döntés volt, hogy még van bennem lehetőség, van bennem energia. Az, hogy Rióban aranyérmet szeretnék nyerni mostantól nem csak duma, hanem egy lépéssel közelebb került hozzám. Nagyon sokan kerestek, ami jól esett, erőt adott. Volt, aki azt mondta, könnyezve nézte az úszásomat – az ilyesmikkel mi plusz motivációt tudunk nyerni.”


Cseh László


„Remélem, nem fogok megállni” – ezt már a 400 méteres vegyes úszás vb-ezüstérmese, Verrasztó Dávid mondta. „Eb-arany, vb-ezüst, ez egy kicsi sikersorozat. De ha ez volna a legjobb, és most abbahagynám az úszást, akkor sem kellene szomorkodnom. Az olimpiára kétszer nem jutottam ki, mindkétszer megelőzött itthon két vetélytársam a 400 vegyesen, egyszer majdnem leestem a rajtkőről, olyan szellemi állapotban voltam. Kicsit ezért félek az olimpiától, de megpróbálom átlépni ezt a határt, mint a vb-n is, ahol sikerült végre dobogóra állnom. Megpróbálunk valamit kitalálni, mert fizikálisan eddig sem volt problémám.”

Molnár Ákos, Verrasztó edzője elmondta, nehéz konkrétan megfogalmazni, miben segítette a versenyzőt, de az biztos, hogy működött, mert majdnem két másodpercet javult Dávid. Verrasztó Zoltán, az egykori világ- és Európa-bajnok úszó, aki most edzőként segíti fiát azt mondta, nehéz összehasonlítani, milyen, amikor „te állsz a dobogón, és amikor a gyereked”. Emlékezett egy alkalomra, amikor elvitték Dávid táskáját, ő mégis tudott utána koncentrálni a versenyen, ami azért korábban nem volt mindig jellemző rá. Ezt Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke is megjegyezte, mondván, most már nem egy bohó legény ül mellette, hanem megfontolt, érett férfi.


Shane Tusup, Hosszú Katinka férje és edzője is köszönetet mondott mindenkinek: „Még mindig nem tűnik valóságosnak, hogy itt lehetek”. Shane könnyezett Hosszú világcsúcsánál: „Számomra is fantasztikus volt, mert úszóként nem élhettem át ezt. De javulni kell, mert abba is kellene hagyni az úszást, ha nem lennének újabb vágyaink a versenyek után”.

„Kazány, Kazány, te mindenem – mondanám, ha operaénekes lennék – kezdte a mondandóját Kiss László, szövetségi kapitány. – Nagyon magasra tettük a mércét, a magyar csapat helyt állt, még ha Gyurta Dániel versenye nem is úgy sikerült, ahogy terveztük. Előttünk áll a rövid pályás Európa-bajnokság Izraelben, aztán lesz magyar bajnokság, és persze Rio. A váltószámokban addig még jól kiegészülünk, lesznek olyan versenyzőink, akik behozzák a váltót a döntőbe, aztán meglátjuk, tudunk-e ott Katinkával úszni.”


Shane Tusup, Hosszú edzője


Rióig viszont nem csak a sportolóknak kell fejlődniük, a szövetségre is vár munka a fejlesztések terén. Eddig is tudtuk, hogy apróságokon múlhatnak nagy sikerek, most azonban az is kiderült, hogy Cseh Laci jó rajtjához nem elég, ha ő naponta százszor elrugaszkodik a rajtkőről. „Ahol eddig úsztam, nem volt olyan rajtkő, mint, amilyeneket a világversenyeken használnak, és így nem könnyű gyakorolni, úgyhogy szerintem egy uszodai beszerzésben nagyon jó lenne egy rajtkőfejlesztés – üzent a három székkel arrébb ülő illetékesnek, Gyárfás Tamás szövetségi elnöknek. – A rajtot ugyanis nem csak szemre kell csinálni hogy 'na jó volt ez a rajt', hanem videóra kell venni, mindent le kell mérni, és úgy lehet fejlődni. Ha megnézzük, a rajtnál hátrányt szenvedek, és ez még 200 méteren, ahol kevésbé számít, is látszott: Chad Le Clos elment másfél testhosszal, és nem azért, mert annyival erősebben úszott, hanem mert olyan jól rajtol.”

Gyárfás Tamás nyomban megígérte, hogy lesznek rajtkövek, mert ha az úszás világszínvonalú, akkor a háttérnek is annak kell lennie. „Persze ha Cseh Laci 400 méter pillangó úszna, nem is kellene gyakorolnia a rajtot” – tréfálkozott a szövetség elnöke. Aki ezt követően feltette a Kiss László szövetségi kapitánynak azt a kérdést, amit a szakvezető a legjobban szeret, jelesül, hogy milyen eredményt vár Rióban?


„Nem beszélnék az olimpiáról, mert, hogy ott mi lesz majd, az a jóslás kategóriájába tartozik, de egy kazanyi eredménnyel, azaz a tíz mínusz két éremmel (a két nem olimpiai számban, 1500 női gyorson és a női 25 kilométeres nyílt vízi úszásban) már elégedett lennék.

Gyárfás a riói reményekről szólva még egy mondat erejéig kitért a nyílt vízi úszókra: „Borzasztóan fájó, hogy a Risztov Éva, Olasz Anna kettősből az egyik kiesett. Ennek vannak tanulságai, mert ha egymást segítik, elképzelhető, hogy mindketten kvótát szereznek Rióra.”


Verrasztó Dávid

Verrasztó Dávid


A 2017-es budapesti világbajnokság szervezőbizottságának elnökeként Kósa Lajos is szót kapott: „Most dördül el a startpisztoly. Nekünk nagyon más vébét kell rendeznünk, mint az oroszoké volt, a saját arculatunkra kell formálni a budapesti versenyt. Ők Oroszország erejét, nagyságát akarták megmutatni, nekünk viszont egy barátságos vébét kell rendeznünk, amely az úszást az élet mindennapi részének ábrázolja. Csak a záróünnepség másfél órájára többet költöttek az oroszok, mint amennyit mi az egész vébére szánunk. Nem azt mondom, hogy az jobb vagy rosszabb, csak más.”

És végezetül kiderült, hogy van még egy hely a magyar válogatottban, ahová éppen csak nem apróhirdetésben keresi a szövetség a beugró embert: „Keressük azt a sportolót, aki hajlandó 27 méterről leugrani – utalt Kósa a Kazanyban bevezetett szuper-toronyugrásra. – Ilyen sportoló ugyanis alig van a világon, Magyarországon pedig egy sincs.”