Van Gaal megmutatná, hogy a BL-ben is képes nyerni a MU-val

-

A nemzetközi porondra visszatérő manchesteriek menedzsere egyszerre óvatos és optimista.


Luis van Gaal a PSV Eindhoven–Manchester United mérkőzés előtt tartott sajótájékoztatón elmondta, meg kell mutatniuk, hogy képesek lehetnek megnyerni a Bajnokok Ligáját.

“Meg kell mutatnunk a pályán, hogy képesek vagyunk meccseket nyerni ezen a szinten is. Ez egy kihívás számunkra, miután a tavalyi bajnoki negyedik helyünk után kvalifikáltuk magunkat a BL-be. Most itt az idő, hogy megmutassuk, hogy ott vagyunk ezen a szinten.”

A korábbi Ajax-edző és holland szövetségi kapitány, Van Gaal nem tart attól, hogy kikezdené az eindhoveni közönség.

„Szövetségi kapitányként is dolgoztam Hollandiában, és ahányszor csak Eindhovenbe jöttünk a csapattal, mindig kedves fogadtatásban volt részem, mindenki közös fotót szeretett volna velem.”

De abban is biztos, hogy nem lesz könnyű dolga Eindhovenben, úgyhogy rögtön az első körben, méghozzá idegenben, kiegyezne egy döntetlennel is.

„Nem egy könnyű pálya ez nekem, ritkán tudtam itt meccset nyerni, talán még annak idején a Barcelonával sem, és az Ajaxszal is ritkán. Régen játszottunk a BL-főtábláján, nem tudom mire vagyunk képesek pontosan, úgyhogy azt mondom, a döntetlen ezúttal nem lenne rossz eredmény.”

Arra viszont nem számíthatnak a hollandok, hogy Van Gaal a Liverpool ellen megnyert rangadó után pihentetni fogja a legjobbjait.

„Nem vagyok a híve ennek. Én mindig a legerősebb csapatomat küldöm a pályára.”