Van, amihez két Tom Hardy is kevés

Forrás: Freeman Film

-

A Legenda című filmben Tom Hardy egy gengszter-ikerpár mindkét tagját eljátssza, de a sztár magánszámain kívül Brian Helgeland rendezőnek semmi nem jutott eszébe, amivel különlegessé tehetné a filmjét. Azt is bemondásra hisszük el, hogy a hatvanas évek Londonjában járunk, mert a szereplők egyetlen üres utcán korzóznak fel-alá.


Reggie Kray (Tom Hardy) és Ronnie Kray (a szemüveges Tom Hardy) országszerte ismert, de sokáig érinthetetlen gengszterek voltak a hatvanas évek Londonjában. Az East Enden, a város szegény melósok lakta részén nőttek fel, kisebbrendűségi komplexusuk és becsvágyuk pedig odáig röpítette őket, hogy egy időben filmsztárokkal és politikusokkal buliztak, miközben mindenki tudta róluk, hogy pénzmosásban, drogterjesztésben és zsarolásban utaznak. Kivételezett helyzetüket egyrészt annak köszönhették, hogy vigyáztak rá, csak a legszükségesebb helyzetben mocskolják be a kezüket, illetve az újságok is szerették afféle Robin Hood-párosként ábrázolni őket.


Tom Hardy és Tom Hardy a Legenda című filmben


Bukásuk elkerülhetetlen volt: 1968-ban mindkettejüket letartóztatták gyilkosságért, Ronnie 1995-ben halt meg az elmeosztályon, a rákos Reggie-t 2000-ben, nyolc héttel a halála előtt engedték ki a börtönből. Már életükben több könyvet írtak róluk, 1990-ben pedig a Spandau Ballet tagjai játszották el őket egy filmben. Ronnie akkor levelet írt a rendezőnek, mert kifogásolta az álomjeleneteket: ő nem is álmodott felrebbenő vadludakkal.


Tom Hardy


Nem tudom, Brian Helgeland (Lovagregény, Visszavágó) idei filmjével lett volna-e baja a Kray ikreknek, de valószínűleg elégedettek lennének. Nemcsak azért, mert Helgeland azt az életrajzot használta alapanyagnak, amelyet még maguk Kray-ék rendeltek meg letartóztatásuk előtt, hanem amiatt is, mert a rendezőt – ahogy erre a cím is utal – elsősorban a mítoszépítés érdekli, és nagy formátumú figurákként ábrázolja hőseit.

Ennek érdekében derék, ambiciózus legényt farag Reggie-ből, aki bájos felesége, Frances (Emily Browning) rábeszélése miatt hajlik rá, hogy maga mögött hagyja a bűnözői karriert. Leginkább testvére húzza vissza őt, egy veszélyes, rémisztő alak, akit paranoid skizofrénként diagnosztizáltak, és láthatóan tényleg nincs ép eszénél, kiszámíthatatlan, erőszakos baromként viselkedik.


Balra Tom Hardy


Tom Hardy mindkét szerepben szórakoztató alakítást nyújt, de igazán Reggie-ként van elemében. Ez talán meglepő lehet, mivel Ronnie a hálásabb figura, viszont Hardy a látványosabb szerepben többet ripacskodik. Persze remek gesztusokat talált ki, hogy egyénivé tegye a karaktert – például egyszerre nyugtalanító és vicces, ahogy vércseként vijjog, mikor megütik –, de a sztori előrehaladtával egyre többször hagyatkozik a külsőségekre, például Ronnie beszédhibájára. Fárasztóvá válik, várjuk már, mikor kapcsolja le a rendőrség vagy a rivális banda ezt a kellemetlen frátert, akinek a legérdekesebb tulajdonsága, hogy fel meri vállalni a homoszexualitását, bár, amint mondja, az ágyban mindig ő a férfi, „ne nézzék buzinak”.



A Legenda igazi baja az, hogy Tom Hardy dupla alakításán túl más izgalmat nem kínál. Mintha Helgeland beérte volna azzal, hogy megnyerte a filmhez napjaink egyik legmenőbb sztárját, akinek kétségkívül elementáris erejű jelenléte van, és minden rezdülésével vonzza a tekintetet.

Egy nagyjátékfilmhez ugyanakkor ez kevés, hát még egy 130 perces gengsztereposzhoz. Merthogy a Szigorúan bizalmas forgatókönyvéért Oscart nyert író-rendező olyan nagyívű filmet akart csinálni, mint A sebhelyesarcú vagy a Nagymenők, éveket átfogó, klasszikus emelkedés-bukás történettel.


Tom Hardy és Emily Browning


Ehhez azonban a bemutatott életutak és a teremtett világ komplexitására, gazdag miliőábrázolásra lett volna szükség. Ám a Legendában ugyanazon az üres londoni utcán sétálnak végig a szereplők ötször. Hiába hangzik el, hogy az ikrek már az egész várost a markukban tartják, ha mindig ugyanabban a bárban látjuk őket, ugyanazzal a három haverjukkal, meg Reggie egyre boldogtalanabbá váló szerelmével.

Mintha a szereplőink hermetikusan zárt térben léteznének, olyannyira, hogy a film néha szinte színielőadásra emlékeztet. Dick Pope-nak, a kitűnő operatőrnek (Mr. Turner) főként alulvilágított kocsmákban beszélgető embereket kell fényképeznie.


legenda

Tom Hardy és Tom Hardy a kocsmában


Tom Hardy mellett az angol színjátszás színe-virága (például David Thewlis vagy a három percet kapó Paul Bettany) ugrik be mellékszerepekre, de valódi jelentősége csak Emily Browning figurájának van. Reggie nejeként ő hivatott emberséget és finomságot csempészni a történetbe, ezt a feladatát pedig teljesíti is, bár főként tétlen kívülállóként, áldozati szerepbe kényszerülve nézi Kray-ék ámokfutását. Reggie-vel folytatott, tragikus kimenetelű kapcsolata melodrámai szállal gazdagítja a gengszterek karriertörténetét, ami viszont ezzel együtt sem válik elég érdekfeszítővé, kellően sokrétűvé a két órát meghaladó játékidőhöz.


legenda

Tom Hardy és Emily Browning


Ráadásul nemcsak a képi világ szűkre szabott, hanem a betétdalok is fantáziátlanok: Helgeland a jeleneteket egymásba fűző montázsokhoz csupa olyan zenét választott, amelyet más filmekben sokkal nagyobb hangsúllyal és ügyesebben használtak. Semmi értelme négy-öt másodpercet lejátszani a Jackie Brown vagy a Csupasz pisztoly (!) betétdalaiból, a néző csak összezavarodik.


legenda

Jobbra Tom Hardy


A Legendát a hibák és hanyagságok miatt leginkább kihagyott lehetőségnek tekinthetjük, noha a Tom Hardy-rajongóknak mindenképp érdemes beülniük rá. De két Tom Hardy is kevés hozzá, hogy élvezetessé tegyen egy egyébiránt üres és hosszú filmet.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!