Változtatás nélkül küldik vissza Ádernek az egyik kifogásolt törvényt

Fotó: MTI/MTVA / Krizsán Csaba

-

A köztársasági elnök a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jog biztosítása érdekében kért módosítást, de a kormány nem változtat, és ezt az álláspontot a törvényalkotási bizottság is elfogadta.


A kormány változatlan formában fenntartja az Áder János köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött, a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításáról szóló törvényjavaslatot – erősítette meg a törvényalkotási bizottság csütörtöki ülésén Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség államtitkára. A bizottság napirendjén az államfő átirata szerepelt, amelyről vita nélkül fogadtak el egy jelentést.

Kovács Zoltán azt mondta, a köztársasági elnök azt kifogásolta, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekben a döntéseket a hatóság hirdetmény útján közli. Az államtitkár ugyanakkor kijelentette: mivel ez beleillik a kiemelt beruházások megvalósításának gyorsításáról szóló jogszabály koncepciójába, ezen nem kívánnak változtatni.

A területi államigazgatás átalakításáról szóló, L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár által benyújtott javaslatot a képviselők 126 igen szavazattal, 69 nem ellenében hagyták jóvá március 3-án. A jogszabály célja az eljárások gyorsítása.

Áder János március 10-én küldte vissza a törvényt azt a passzust kifogásolva, amely új rendelkezésekkel egészíti ki a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvényt. Az új rendelkezés szerint a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyben eljáró hatóság a döntéseit hirdetményi úton közli. A döntés közlésének napja a hirdetmény kifüggesztését követő ötödik nap. E hirdetmény kifüggesztésével egyidejűleg a hatóság – ha a döntése az ügyfélnek kötelezettséget állapít meg, vagy alapvető jogát korlátozza – egyéb kapcsolattartási forma használatával is tájékoztatja az ismert ügyfelet a döntésről.

Ám a törvény úgy szól, hogy a közlés jogkövetkezményei annak ellenére is a hirdetményi közléshez kapcsolódóan állnak be, ha a hatóság egyéb kapcsolattartási módon is tájékoztatja az ügyfelet a döntésről. A köztársasági elnök szerint azonban a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jog biztosítása érdekében fontos, hogy a jogkövetkezmények az egyéb közléshez kapcsolódóan álljanak be.