Valószínűleg már nem lesznek túlélők az elsüllyedt kínai hajón

Fotó: Imaginechina / Stringer

-

A búvárok több tucat holttestet találtak a baleset helyszínén, a szakértők szerint ennyi idő után senki sincs már életben. A halottak száma 65-re nőtt, több mint 370 embert még keresnek.


Éjszaka a búvárok egy 55-ször 60 centis lyukat vágtak a Jangce folyón elsüllyedt hajó vízből kiálló részére, azon keresztül hoztak a felszínre 39 holttestet – közölte a kínai média. A beszámolókból arra lehet következtetni, hogy ezzel a módszerrel mérik fel a helyzetet és kutatnak túlélők után.

A helyszínen több mint 180 búvár áll készenlétben és szerdán csaknem ugyanennyi csatlakozott hozzájuk. A víz rendkívül zavaros, a sodrás erős, a mélyben hideg és sötét van. Gyakorlatilag semmit nem látnak, csak tapogatni tudnak, ezért lassan haladnak – mondták a búvárok.

Szerdán a hajót acélsodronnyal próbálták megfelelően rögzíteni, hogy a mostani pozícióban tartva tudják a kutatást a hajótestben folytatni, valamint hogy a 76 méter hosszú, 11 méter széles hajó ne süllyedjen tovább és nem sodródjon el.

A szakértők azt mondják, míg egy földrengés után a romok alatt 72 órát is ki lehet bírni, egy elsüllyedt hajón ez majdnem lehetetlen. A helyi média értesülései szerint a legközelebbi településre, Csienlibe már sok koporsót vittek.

A Kelet Csillaga nevű folyami kirándulóhajó, fedélzetén több mint 450 emberrel, hétfőn késő este borult fel a Jangce Hupej tartományi szakaszán. A balesetet feltehetően tornádó okozta. Sajtóértesülések szerint a hajó körülbelül 10 perccel az elsüllyedése előtt a viharban hirtelen megfordult. Még nem tudni, hogy miért, választ a fekete doboz adatainak értékelése után lehet erre adni.

A áldozatok hozzátartozói sajtóhírek szerint kiborultak azon, hogy nagyon kevés információt kapnak a balesetről és a mentésről. A rendőrség eleinte megpróbálta megakadályozni, hogy a hajó közelében legyenek, később azt ígérték nekik, hogy nappal a helyszín közelében lehetnek, de újságírók nem mehetnek velük.