Valami nem stimmel a Pázmány rektorának cambridge-i kinevezésével

-

Decemberben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közleményben jelentette be, hogy cambridge-i Trinity College kutatóprofesszori címet adott az egyetem rektorának, Szuromi Szabolcsnak. Csakhogy ennek semmilyen nyoma nincsen és a neves brit intézményben sem hallottak semmit az esetről.


A Mandiner.egyetem egy olvasói levél nyomán igyekezet utánajárni a kérdésnek, hogy miért nem található semmilyen dokumentum vagy fotó Szuromi kinevezéséről a Trinity College honlapján. A PPKE korábbi bejelentése szerint Szuromit nemcsak professzori címmel tüntették ki Cambridge-ben, de meghívták az intézmény akkreditációs testületébe is.


A lap a Cambridge-i Egyetem és a Trinity College több munkatársát is megkereste – többek között az egyetem nemzetközi irodájának magyar származású illetékesét is –, ám senki sem hallott arról, hogy Szuromi Szabolcs professzori címet kapott volna, vagy, hogy létezne egyáltalán az akkreditációs testület, ahova a PPKE szerint a rektor meghívást kapott.

Azt Cambridge-ben is elismerték, hogy Szuromi többször is részt vett kutatómunkákban az egyetemen, ám az intézménynek nincs semmilyen hivatalos kapcsolata Szuromival. Azt is cáfolták, hogy a rektor megtartotta volna a PPKE közleményében hangoztatott 2015 decemberi előadását. A közleményt azóta már leszedték a PPKE honlapjáról, ám a tárolt verzió még elérhető.

A Mandiner.egyetem személyesen is megkereste Szuromi Szabolcsot. Állítása szerint ő nem nyilatkozta soha, hogy kinevezték volna Cambridge-ben – arra azonban nem volt hajlandó válaszolni, hogy akkor a PPKE miért tette közzé ezt a honlapján. A közleményt ezt követően szedte le az egyetem.