Valaki nem mond igazat a Széll Kálmán téri dugó ügyében

-

A BKK szerint a Sade Kft. engedély nélkül bontotta fel a Krisztina körutat a Széll Kálmán térnél, újabb sávot szakítva ki a forgalomból. A kivitelező állítja, volt engedélye a bontásra, mindent jogszerűen csinált. Nagy dugó volt, de már nincs.


Megpróbáltuk kibogozni az ellentmondásokat a Széll Kálmán tér átépítéséhez kapcsolódó, a Krisztina körút és a Csaba utca sarkán elvégzett útfelbontással és az ezzel járó átmeneti forgalomkorlátozással kapcsolatban, de be kell vallanunk, nem jártunk teljes sikerrel.

A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. azt mondja, vasárnap délután négykor észlelte, hogy az említett szakaszon illegális útbontás és sávlezárás történt. Ez a Margit körút és a Szilágyi Erzsébet fasor felől az Attila út irányába tartó forgalmat jelentősen korlátozta. Ezért „a BKK azonnal felvette a kapcsolatot a kivitelezővel (Sade Kft.) és kérte a hétfő reggel 6 órára történő helyreállítást, a forgalomkorlátozás megszüntetését. A kivitelező jelezte, hogy a kérést nem tudja teljesíteni.”

A BKK ezt követően tegnap este 8-kor maga próbálta meg helyreállítani az utat, de ezt – mint fogalmaztak – „a munkaárok mérete sajnos nem tette lehetővé. Azonnali beavatkozásként csak a forgalomtól elzárt terület minimalizálására, illetve a Csaba utcai jelzőlámpás csomópont kismértékű módosítására volt lehetőség”.


Széll Kálmán tér, 2015. április 13.


No no-dig

A VS.hu megkérdezte a Sade Kft.-t arról, miért végzett engedély nélküli tevékenységet. Az építőipari cég cáfolta a BKK állítását, hogy nem volt engedélye.


Társaságunk az illetékes hatóságok által kiadott engedéllyel rendelkezett csatornázási munkálatokra 2015. április 10-től kezdődően a Széll Kálmán téren történő kivitelezéshez kapcsolódóan a Krisztina körúton történő munkavégzésre. A hatályos engedély birtokában történt az útszakasz lezárása és a bontási munkálatok megkezdése

– közölte Jáki Éva, a Sade Kft. igazgatósági asszisztense. Mint írta, az eredeti tervek alapján haladtak, a munkálatokat legkésőbb 2015. április 13-án reggel 6 órára tervezték befejezni. Éppen ezért a Sade a szükséges munkálatokat hétvégén végezte annak érdekében, hogy a kivitelezés befejeződjön a tervezett időpontig.

A feladat a Krisztina krt. 1. számú ház bekötése és tisztítóakna átépítése volt. Ezt a feladatot munkabiztonsági szempontból nem lehetett No-dig technológiával elvégezni, „ezért szükséges volt a feltárással történő munkavégzés” – tudtuk meg. (No-dig technológia: feltárásmentes, útfelbontás nélküli közműépítés)

A Sade tájékoztatása szerint a kivitelezés során további előre nem látható esemény merült fel, ezért tudták csak ma délre helyreállítani az útszakaszt.


A tett helyszíne: Krisztina körút 1. (a Csaba utca sarkánál)


A helyszínen járva magunk is tapasztaltuk, hogy helyreállították az eredeti állapotot, betemették, visszaaszfaltozták az úttestet. A járműveknek ismét rendelkezésére áll egy félsávnyi rész, hogy a Csaba utcára kanyarodjanak és ne állják el az utat az egyenesen továbbhaladóktól, dugót okozva. Egész sávjuk egyébként eddig sem volt kanyarodni, mivel a kanyarodó sáv körülbelül harmada építési terület volt – és az is maradt.

A BKK-tól ezek után megkérdeztük, kinek higgyünk, ki mond igazat, de választ nem kaptunk. Kértük a két állítás közötti ellentmondás feloldását, de erre a megkeresésünkre se reagáltak. Így arra sem, hogy ha valóban engedély nélküli tevékenységet végzett a Sade, miképpen fogják azt büntetni, milyen erre vonatkozó előírást tartalmaz a kivitelezői szerződés.

Ha a Sade Kft. mond igazat, megkérdőjeleződik a BKK azon állítása is, hogy ma reggel 6-ra kérték az eredeti állapot visszaállítását, hiszen – a Sade tájékoztatása szerint – a munkát eredetileg is addigra tervezték elvégezni.


A Blikk TV felvétele a helyszínről