Valaki elégítse ki ezt a nőt, vagy baj lesz! Itt a Harcosok klubja 2

Forrás: Dark Horse Comics

-

Tizenkilenc évvel a kultregény megjelenése után Chuck Palahniuk képregényben folytatja a Harcosok klubját. Érdemes még elmesélni bármit is Tyler Durdenről? Most jött el az idő, amikor Palahniuk lélektelen utánérzésekkel kiárusítja leghíresebb művét? Elolvastuk a Fight Club 2 első részét, és válaszolunk.


Ha meg nem is döbbentünk, azért felkaptuk a fejünket a hírre, hogy Chuck Palahniuk folytatja a Harcosok klubját. A regény ugyanis részben arról szólt, hogy az egész életünk leírható egy halom termék és árucikk kombinációjaként, nem vagyunk többek, mint különféle tárgyaink birtoklásából identitást építő szerencsétlenek. A Harcosok klubja első (és második) szabálya az, hogy senkinek egy szót se szólj a Klubról, a nulladik viszont az lehetne, hogy szabadulj ki a termékek irányította élet mókuskerekéből. Akkor viszont mihez kezdjünk Palahniuk képregénysorozatával, amely újabb árucikket kreál a Harcosok klubja-brandből? Most komolyan, tegyük fel ezt is az IKEA-s Billy könyvespolcra?

Lehet, hogy mindez csak nekem tűnik ellentmondásosnak, mindenesetre ahhoz, hogy érdemes legyen folytatni a regényt, olyan ütős történetre van szükség, amely nemcsak az eredeti sztori utánérzéseként működik, hanem önállóan is megállja a helyét. De mi az, amit még el kell mesélni a Harcosok klubja világából? Igaz, a regény vége több lehetőséget ad rá, hogy újra felvegyük a fonalat, mint David Fincher filmadaptációjának csodás fináléja. Noha Palahniuk befejezése is kellően enigmatikus, arra mégsem következtethetünk belőle, hogy itt és most el fog pusztulni a világ – a Káosz Brigád tagjai inkább hosszú távon, kitartó aknamunkával igyekeznek megdönteni a fennálló rendszert.


Tyler Durden visszatérése a Fight Club 2-ben


A képregénybeli Tyler Durdennek viszont ehhez már nincs kedve. Pontosabban neki lenne, de az a törvénytisztelő kisember, akinek Tyler a sötét, gonosz, anarchista énje, szeretne elfeledkezni a Káosz Brigádról, és normális életet élni. A főhős most Sebastiannak hívja magát – az igazi neve, ugye, sosem derült ki –, takaros családi házban lakik, és Marla Singerrel együtt nevelik a kisfiukat. Tíz évvel járunk a regény eseményei után.

A baj csak az, hogy az isteni Marlának kezd nagyon elege lenne a kispolgári jólétből. Megint haldokló betegek csoportterápiáit látogatja, a felgyorsult öregedési folyamattól szenvedő progériások ülésén kibicel, és hetvennek kinéző tízévesek körében sírja el a fájdalmát, hogy a férje már képtelen úgy megdugni őt, mint régen. Ez a jelenet a képregény fénypontja, az aranyos, szánni való betegek és a szókimondó, arrogáns és önimádó Marla beszélgetésében Palahniuk gonoszkodó, groteszk humora ismét régi fényében csillog. Kifordított, bizarr, alig komolyan vehető szituációról van szó, a szereplők érzelmi háttere, motivációi ugyanakkor nagyon is érthetők és átérezhetők – ebben a kettősségben valóban Palahniukra ismerhetünk.


Marla és a progériások


Szóval Marla vissza akarja kapni a régi szerelmét, akivel még tudott vadul és felszabadultan szexelni. Ennek érdekében módszeresen csökkenti a férfi gyógyszeradagját, Sebastian pedig egyre többször tapasztalja magán, hogy újra Tylerként gondolkodik. Tyler pedig pusztítani akar. Ahogy megértjük, hogy ezúttal a történet narrátora is Tyler, úgy válik egyértelművé, hogy Sebastian élete megint a feje tetejére áll, a füzet végére pedig az unatkozó Marlával karöltve pillanatok alatt le is rombolják mindazt, amit addig fölépítettek.

A tízrészesre tervezett Fight Club 2 ötletét az adta, hogy Palahniuk már régóta szeretett volna képregényt írni, portlandi ismerősei, a Marvel sztárírói közé tartozó Brian Michael Bendis és Matt Fraction pedig jó ideje győzködték, hogy folytassa valahogy a Harcosok klubját. Az első szám alapján Palahniuknak nem csak az volt a célja, hogy a regényhez kapcsolódjon, néhány formai ötlettel Fincher filmjét is megidézi. Ahhoz hasonló elidegenítő megoldások, mint amilyenekkel Fincher játékossá, ironikussá tette az adaptációt – például a pillanatra bevágott pénisz, és annak lehetősége, hogy a teljes filmet a mozigépészként dolgozó Tyler vetítette nekünk –, a képregényben is előfordulnak. A rajzokat gyakran kiszóródott gyógyszerkapszulák takarják ki, vagy rózsaszirmok, miközben a sztoriban Marla épp egy csokor rózsával emlékezteti Sebastiant az évfordulójukra. Ezek az apróságok egyszerre dobják ki az olvasót a sztoriból, és azonosítják mégis Sebastiannal – mintha az ő szemével, de kívülről pillantanánk be az életébe. Ez a csavar remekül illik a főhős alakjához, végül is egy többszörös személyiségű emberről beszélünk.



A trükkös elbeszélésmód mellett a rajzok már kevésbé különlegesek, de ez nem feltétlenül baj. Cameron Stewart a fősodorban és az indie képregények világán belül is elismert alkotó, dolgozott a Batman & Robinon és a Catwomanen is, de a csúcsformáját Eisner-díjas szerzői webcomicjában, a Sin Titulóban hozta. A Fight Club 2 képi világa éppen annyira stilizált, a figurák úgy vannak leegyszerűsítve, hogy a fekete humorú, groteszk poénok megfelelően érvényesüljenek. De Stewart ügyel rá, hogy megmaradjon a realisztikus ábrázolás határain belül, így azoknak az olvasóknak sem veszi el a kedvét a füzettől, akik ritkán vesznek képregényt, Palahniukra viszont kíváncsiak.

Az első szám alapján még nem egyértelmű, hogy valóban szükség van-e a Harcosok klubja folytatására. Annyi viszont biztos, hogy alaposan átgondolt, profin és ötletesen elkészített képregényről van szó. Ha nem Fight Club lenne a borítóra írva, teljesen meg is lennénk elégedve, így viszont azt várjuk, hogy a következő füzetekben Palahniuk még izgalmasabb dolgokkal rukkol elő. De azt máris elérte, hogy ismét kíváncsian pillantsunk be Tyler Durden beteg és nagyon szórakoztató elméjébe.