Egy lépéssel közelebb a politikusfeleségek vagyonbevallásához

Fotó: MTI/MTVA / Kovács Tamás

-

A 19-ből három népszavazási kérdést engedett át a Nemzeti Választási Bizottság. Ha a bíróság sem kaszálja el a kezdeményezést, a kérdés az lesz, hogy aláírja-e kétszázezer ember, hogy lehessen politikusok családtagjainak zsebében kutakodni, a kamarai tagság eltörölését vagy a 18 éves tankötelezettségi korhatárt visszaállítását.


Nyilvánosak lehetnek a politikusokkal egy háztartásban élők vagyonnyilatkozatai is - persze még csak erősen elvi szinten. A Nemzeti Választási Bizottság erre az egy népszavazási kérdésre mondott igent az utolsó körben tárgyalt hatból.

A népszavazás egyik kezdeményezője, Gulyás Balázs szerint ez fontos, mert így végre elszámoltathatóvá válnak azok a politikusok, akik „a gyereküket maguk előtt tolva gazdagodnak meg, ahogy Lázár János tette, aki a fia nevére íratott egy budai villát, vagy ahogy Rogán Antal is a családi alapon bejegyzett ingatlanokkal próbálta eltitkolni a vagyonnövekedését.”


A közélet tisztasága fontosabb, az alapján lehet korlátozni a személyiségi jogot

– érvelt a kérdés átengedése mellett a Nemzeti Választási Bizottság egyik tagja, Boda Pál. Az NVB határozati javaslata is ez volt egyébként, bár Patyi András elnök szerint ez a kérdés pont az alkotmányosság határán mozog, de itt a közérdek erősebb. Egy másik tag, Tóta Áronné azzal érvelt a kérdés átengedése ellen, hogy így is lehet vagyonnyilatkozati eljárását kezdeményezni, ezt az Országgyűlés Mentelmi bizottsága megvizsgálja, és ha kell, az elnök kezdeményezi az eljárást. A közérdekből nyilvános adat tehát nem sérül.

A hozzátartozók vagyonnyilatkozata titkos, azt most csak egy szűk kör nézheti meg, arról tájékoztatást nem adnak. A szocialista delegált, Litresits András szerint pont az a kérdés lényege, hogy mondjuk a Pasa Parki lakás tulajdonviszonyai (ahol Rogán Antalnak és feleségének van lakása) ne egy oknyomozás után derüljenek ki. Szerinte a lényeg:


akármilyen nagy „családi összefogás” is volt, ha a hozzátartozó vagyonnyilatkozata alapján nem jön össze az ingatlan vételára, akkor bárki tudjon eljárást indítani.

A fideszes delegált, Sasvári Róbert a népszavazási kérdést nem tartotta egyértelműnek abból a szempontból, mi van azzal, akinek amúgy nem kell vagyonnyilatkozatot tennie, de a politikussal él egy háztartásban. „Egyértelműségi probléma akkor van, ha azt akarjuk, hogy legyen” – vágott vissza Litresits.

Az ilyen kérdéseket majd az Országgyűlés rendezi – zárta rövidre Patyi.


A politikusok SZJA bevallása nem lesz nyilvános, de elutasították az ülésen azt is, hogy csak akkor vehessen ingatlant politikus vagy hozzátartozója, ha előtte közzéteszi a vásárlásra vonatkozó adatokat. A részletesebb tudósítást a mostani ülésről itt találja.


A Nemzeti Választási Bizottságnak három ülés kellett, hogy elbírálja mind a 19 népszavazási kérdést. Ebből 15 százalék ment át, ami a kérdéseket benyújtó Vajda Zoltán szerint legfeljebb áfakulcsként lenne kielégítő érték, másra nem elég. Bár azt mondja, ez is siker.

Ő a saját meghatározása szerint civilként szervez tüntetéseket (ő áll egyébként a 60 ezren a magánnyugdíjukért Facebook-csoport mögött is), ám közben az Együtt egyik önkormányzati képviselője is.


Kérdések, amelyek átmentek

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a nyilvános vagyonnyilatkozat tételére kötelezett személyekkel közös háztartásban élő hozzátartozók vagyonnyilatkozata is nyilvános legyen?
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy a tankötelezettség annak a tanévnek a végéig tartson, amelyben a tanuló a tizennyolcadik életévét betölti?”
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy ne kelljen a gazdasági kamarai közfeladatok ellátásához kötelezően kamarai hozzájárulást fizetni?”

A kérdéseket soroló Vajda Zoltán a március 15-i tüntetésen


Tekintettel az elhúzódó döntéssorozatra, az elbírált - és többségében elutasított - népszavazási kérdések első körénél csütörtök délután jár le a jogorvoslati határidő. Azt Vajda nem tudta megmondani, hogy a két átengedett kérdésüket bárki megtámadta-e a Kúrián. Vélhetően ők a Kúriához fordulnak az elkaszált kérdések miatt. Arra számítanak, háromnál azért több kérdésnél lehet elkezdeni az aláírásgyűjtést.


Itt azért lehetnek apróbb problémák: a különböző jogorvoslati határidők miatt még az is előfordulhat, nem tudják egyszerre gyűjteni az aláírásokat. „Ez politikai és logisztikai probléma, amit majd meg kell oldani” - erre ennél konkrétabb válasza nem volt Vajdának. A VS.hu kérdésére Vajda azt mondta,


az nem opció, hogy ejtsék a népszavazást.

Az első körben átment három kérdést is elég fajsúlyosnak gondolják ugyanis, amellyel „a kormányról tudnak véleményt mondani az emberek.”


Bár a kérdéseket részben kidolgozó Lattmann Tamás nemzetközi jogász korábban igen bizakodó volt (100 százalékos „találati arányt” jósolt), több kérdést első elemzésünkben is neccesnek találtunk már.

Nem beszélve arról, sikeres népszavazást - főleg a pár évvel ezelőtt megújított szabályok alapján - tartani nem egyszerű: ha a kérdések át is mennek a Kúrián - majd minden bizonnyal az Alkotmánybíróságon -, az induláshoz össze kell szedni 200 ezer érvényes aláírást. Csak emlékeztetőül: az LMP pár éve sikertelenül próbált meg népszavaztatni a tankötelezettség visszaállításáról, a minimum szintet sem ugrották meg.

De ha össze is gyűlik elég aláírás, a fél országot (konkrétan 4 millió embert) mozgósítani kell ahhoz, hogy érvényes legyen a népszavazás. Persze az is csak akkor lehet, ha legalább két millió ember ugyanúgy szavaz. Erre viszonylag kevés példa van.


Kérdések, amelyek nem mentek át – a teljesség igénye nélkül

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a nyilvános vagyonnyilatkozat tételére kötelezett személyek személyi jövedelemadó-bevallása nyilvános legyen?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a nyilvános vagyonnyilatkozat tételére kötelezett személyek ingatlanszerzése csak akkor kerüljön bejegyzésre a földhivatali nyilvántartásban, ha az érintett igazolja az ingatlanszerzésre vonatkozó adatok közzétételét?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a nyilvános vagyonnyilatkozat tételére kötelezett személyekkel közös háztartásban élő hozzátartozók ingatlanszerzése csak akkor kerüljön bejegyzésre a földhivatali nyilvántartásban, ha a nyilvános vagyonnyilatkozat tételére kötelezett igazolja az ingatlanszerzésre vonatkozó adatok közzétételét?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés határozat elfogadásával kötelezze a Kormányt arra, hogy az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés 86. cikke alapján felállítható Európai Ügyészség létrehozását az Európai Bizottság erre vonatkozó előterjesztése esetében az Európai Unió Tanácsa, illetve az Európai Tanács eljárása során támogassa?
  • Egyetért-e azzal, hogy nyilvánosságra kell hozni a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos beruházás valamennyi pénzügyi információját?

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy közpénzből és az Európai Unió által biztosított forrásokból megvalósítandó kiemelt beruházásokat ne lehessen kivonni a közbeszerzésekre vonatkozó szabályok hatálya alól?

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az orvosi szakmai kollégiumok által a betegségek kezelésére összeállított irányelveket az Országgyűlés foglalja törvénybe?

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a látvány-csapatsportokra adható társasági adó-támogatások feltételei megegyezzenek a kulturális intézményeknek juttatható támogatásokéval?

  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy közpénzből és az Európai Unió által biztosított forrásokból megvalósítandó kiemelt beruházásokat ne lehessen kivonni a közbeszerzésekre vonatkozó szabályok hatálya alól?”

  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy a dohánytermékek kiskereskedelme Magyarországon ne az állam kizárólagos hatáskörébe utalt tevékenység legyen?”

  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy az orvosi szakmai kollégiumok által a betegségek kezelésére összeállított irányelveket az Országgyűlés foglalja törvénybe?”