Vagyonkutatást végeznek a Hungária Értékpapír Zrt.-nél

-

A Hungária Értékpapír Zrt.-nél folyó nyomozás keretében alapos vagyonkutatás végzésére adott utasítást a március 24-én alakult, három ügyészből álló munkacsoport. Egyúttal kezdeményezték az előzetes letartóztatásban, lakhelyelhagyási tilalom alatt álló négy embert érintő kényszerintézkedés meghosszabbítását – tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség az MTI-t.


Bár a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében eddig is fokozott ügyészségi felügyelet mellett nyomoztak, a március 24-én alakult munkacsoport célja, hogy a felügyelet még hatékonyabb legyen. Ez azt jelenti, hogy az ügyész havonta, de akár gyakrabban is megkérdezheti: éppen hol tart a nyomozás, és utasítást is adhat a nyomozóknak. A munkacsoport felállításának szükségességét az ügy bonyolultsága, valamint a szoros nyomozási határidő indokolja, a nyomozást az első gyanúsítástól számítva két éven belül be kell fejezni.


A négy gyanúsítottól már a nyomozás elején több nagy értékű gépkocsit és készpénzt foglaltak le, az ügyészségi munkacsoport további vagyonkutatást rendelt el. A gyanúsítás szerint a ceglédi székhelyű cégnél okozott kár körülbelül 300 millió forint.


A Magyar Nemzeti Bank március 6-án közölte, hogy a Hungária Értékpapír Zrt.-nél észlelt szabálytalanságok miatt előző este részlegesen felfüggesztette a társaság tevékenységi engedélyét, felügyeleti biztost rendelt ki a céghez, és büntetőfeljelentést is tett a rendőrségen. Az MNB feljelentése alapján sikkasztás gyanúja miatt indított eljárásban négy embert vettek őrizetbe a rendőrök.


A Budakörnyéki Járásbíróság március 8-án három gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezett, negyedik társukkal szemben pedig - az ügyész indítványának megfelelően - lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A kényszerintézkedések elrendelésekor a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, a társadalomra veszélyességére, illetve a bűnismétlés veszélyére hivatkozott a bíróság.

Mivel az előzetes letartóztatást és lakhelyelhagyási tilalmat egyelőre április 8-ig rendelték el, az ügyészségi munkacsoport előterjesztést tett a járásbíróságnál a határidő meghosszabbítására. A négy gyanúsított közül a Hungária Értékpapír Zrt. vezérigazgatóját, irodavezetőjét, valamint a cég egy alkalmazottját vették őrizetbe, míg negyedik társuk, egy ügyintéző nő lakhelyelhagyási tilalom alatt áll – közölte a szóvivő.