Vágó Gábor nem indul, és az LMP-ből is kilép - interjú

Fotó: Neue Pinakothek, München - Honoré Daumier: Don Quijote / Neue Pinakothek, München - Honoré Daumier: Don Quijote

-

Vágó Gábor nem indul a 2014-es választásokon, és az LMP-ből is kilép. Az adócsalás-botrány felgöngyölítésében még kiveszi a részét.


Indul a 2014-es választásokon? Nem. Miként és miért nem lehetett Önből LMP-képviselőjelölt? Az LMP országos választmánya a hétvégén nem támogatta egyéni jelölésem a kiskunhalasi körzetben, így nem kerülhettem fel az országos lista első harminc helyére sem. Bár a szombati ülésén a kongresszus kétharmada lehetővé tette az egyéni jelöltségemről való döntést, az országos választmány többsége mégis úgy döntött, nem támogatja indulásomat. A 13 tagú választmányból öten jelöltségem mellett álltak, köztük a két társelnök is, egy tag nemmel szavazott, hárman pedig tartózkodtak, egy szavazat érvénytelen volt. Két választmányi tag kivonult a szavazásról, egy pedig nem vett részt az ülésen, így nem kaptam meg a jelölésemhez szükséges 7 támogató szavazatot. Ez nekem igazán nem esett jól. Azt láttam, hogy ugyanaz a rövid távú önzés vezérli az LMP választmányának egyes tagjait, mint ami a teljes politikai osztályra is jellemző. Az Országgyűlés nevű székfoglaló játékban ma az egész politikai kaszt azzal van elfoglalva, hogy jó helyre rakja a valagát, és nem azzal, hogy az adófizetők érdekeit érvényesítse. Most pláne, hogy megfeleződtek a helyek. Vágó Gábor a Lehet Más a Politika alapító tagja Vágó Gábor a Lehet Más a Politika alapító tagja Eszerint nem lehet más a politika? Lehet, de ahhoz az LMP-nek másképp kell politizálnia. A párt 2010-es parlamentbe jutását követően befordult, többet foglalkozott saját belső bajaival, mint az ország dolgával. A PM-esekkel folytatott harcban megedződött emberekben máig munkál a kiszorítós logika. Az utolsó pillanatig bizonytalan volt a jelöltsége. Miért? Valóban, sokáig hezitáltam, hogy érdemes-e úgy képviselőnek lennem, hogy belső csatározásokra pazarolom azt az energiát, amelyet a parlamentben kellene hasznosítanom. Sokak támogatása végül meggyőzött arról, hogy az LMP-ben uralkodó helyzet ellenére is induljak. Schiffer András úgy nyilatkozott, hogy a jelöltségének kérdése korántsem lefutott ügy. Miért döntött mégis úgy, hogy nem indul? Mert a múlt hétvégi kongresszus legfőbb tanulsága számomra az, hogy először újra kell építeni az LMP-t ahhoz, hogy valóban más legyen a politika. Máskülönben a következő négy év is eljárásjogi kérdésekbe bújtatott pitiáner küzdelmekkel fog eltelni. Nekem ebből egyszer s mindenkorra elegem lett, mert a kisstílű hatalmi harcok előhozzák a rossz embert a politikusból: először csak manipulálsz, aztán hazudozol is, majd azok ellen fordulsz, akikkel korábban együtt küzdöttél. Ez emberileg nem egy egyszerű játék. Ezek után mik a tervei LMP-vel? Kilépek a pártból. A mandátumát is visszaadja? Nem, a következő három hónapban minden energiámat egy már megkezdett feladat befejezésére, az adócsalás-botrány felgöngyölítésére fogom fordítani. Bízom abban, hogy valóban létrejön az a vizsgálóbizottság, amely az ügy részleteit hivatott kivizsgálni, ennek pedig csak úgy tudok részese lenni, ha a frakció tagja maradok. Maradtak még politikai ambíciói? Igen, szeretnék továbbra is a hazámért dolgozni, de csatateret váltok. Meggyőződésem, hogy a politikai osztály csak addig megy el, ameddig a nép engedi. Ahhoz, hogy a politikusokat kordában tartsuk, a társadalom mindenkori hatalommal szembeni ellenállóerejét növelni kell. Ehhez együttműködésen és bizalmon alapuló közösségi szerveződéseket kell kialakítani. Több százezer adófizető érzi úgy, hogy miközben az állam mindenkori vezetése az ő pénzüket lopja – az ellenzék pedig ehhez segítő kezet nyújt – ők maguk tehetetlenek a hatalom visszaéléseivel szemben. Nekik kell erőt adni, mégpedig pártpolitikán túli eszközökkel.