Vádat emeltek a quaestoros agrárdiplomata, Kiss Szilárd ellen

Fotó: MTI/MTVA / Ujvári Sándor

-

Az ügyészség szerint vesztegetéssel próbálkozott, amikor cége nem tudta visszafizetni a felvett hitelt. Kiss Szilárd a moszkvai nagykövetségen korábban mezőgazdasági attasé volt, közreműködött vízumok kiadásában, és több Quaestor-cégben is tisztségviselő volt.


Vádat emelt vesztegetés bűntette miatt egy pénzintézeti vezető és két vállalkozó ellen a Kecskeméti Járási Ügyészség egy takarékszövetkezeti követelés "kenőpénzért" történt, értéken aluli eladása miatt.

Január 15-én helyezték előzetes letartóztatásba G. Imrét, a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet egykori ügyvezetőjét, K. Szilárdot (vagyis Kiss Szilárdot), Magyarország moszkvai nagykövetségének korábbi mezőgazdasági attaséját és Sz. Gy. nyíregyházi vállalkozót, a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga egykori alelnökét.

A megyei főügyészség közleménye szerint a Kiss Szilárd érdekeltségébe tartozó cég 2010-ben 500 millió forint kölcsönt vett fel, amelynek biztosítéka a cég tulajdonában álló ingatlanok, nagy értékű, főként borászati ingóságok és borkészlet volt, összesen 1,2 milliárd forint értékben. A kölcsönösszeg törlesztése a futamidő alatt az adós cég részéről nem vagy csak részben történt meg, ezért a tartozás 2012 nyarára már mintegy 600 millió forintot tett ki. A kölcsönt nyújtó takarékszövetkezet e követelést a fedezetekkel együtt 2012 nyarán engedményezte egy másik takarékszövetkezet részére.

A vád szerint erről értesült Kiss Szilárd, aki tudott arról, hogy egy nyíregyházi vállalkozó ismerőse, Sz. Gy. és a követelést megszerző pénzintézet vezetője, G. I. jól ismerik egymást. Ezért 2013 nyarán ismerőse közbenjárását kérte, hogy a takarékszövetkezet a fenti követelését áron alul adja el a saját vagy az Sz. Gy. érdekeltségébe tartozó cégnek.

Így is történt: a takarékszövetkezet követelését Sz. Gy. egyik közeli ismerősének cége megvásárolta 335 ezer euróért, a pénzintézeti vezető pedig további 135 ezer euró "kenőpénzt" kapott. Így a hitelt nem Kiss Szilárdnak kellett visszafizetnie.

Ekkortájt, 2013 nyarán Kiss Szilárd állami alkalmazásban állt, de a vád szerinti cselekménnyel magánemberként terhelhető - olvasható a közleményben. A vádlottak jelenleg is előzetes letartóztatásban vannak, bűnösségükről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.


Kiss Szilárd ügyei

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter azt mondta, nem hallgat a tárca a Kiss Szilárd-ügyben: aki törvényt sért, annak számolnia kell a következményekkel. Ugyanakkor meg is védte a moszkvai diplomatát: a tárca álláspontja az, hogy Kiss Szilárd mint agrárattasé jól végezte a munkáját. 2012-2013-ban 25 százalékkal nőtt a mezőgazdasági kivitel Oroszországba.

Kiderült ugyanakkor, hogy Kiss Szilárd két Quaestor-cégben is tisztségviselő volt. A Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-nek 2003 szeptemberétől 2011 szeptemberéig volt felügyelőbizottsági tagja, azaz ügyelt a cég törvényes működésére. A Quaestor Energetikai Zrt.-nél 2006 májusától 2011 augusztusáig töltötte be a pozíciót.

Az Index pedig arról írt, hogy a moszkvai nagykövetségen már szinte legendás volt, hogy Kiss intézte a vízumokat rengeteg prostituáltként dolgozó nőnek. A történetek szerint több dolgozó és vezető is megelégelte ezt a gyakorlatot, de mindig ők húzták a rövidebbet: Kiss tovább üzletelt, őket pedig eltávolították.