Vádat emeltek a francia vonaton lövöldöző férfi ellen

Fotó: AFP / PHILIPPE HUGUEN

-

A 26 éves Ajjúb al-Kazzáni ellen terrorizmus a vád.


A férfit gyilkosság kísérlettel, bűnszövetséggel és tiltott fegyvertartással vádolják, minden vádpontban terrorizmus szerepel indítékként, és a vádlott szándékosságát feltételezi. Francois Molins párizsi ügyész szerint a férfi a támadás előtt a vonaton olyan hangfelvételeket hallgatott a YouTube videomegosztó portálon, amelyek arra hívták fel az „igazhitűeket, hogy ragadjanak fegyvert a próféta nevében”.


Az Amszterdam és Párizs között, több száz kilométeres sebességgel közlekedő expresszvonaton a lövöldözés Belgium területén történt a múlt pénteken. A vonatot Arras észak-franciaországi város pályaudvarán leállították, az utasokat evakuálták. A sebesültek között egy-egy francia, brit és amerikai van, a brit sebesülése súlyos. A lövöldözőt két szabadságos amerikai katona és egy diák dulakodás után ártalmatlanná tette, majd a rendőrség letartóztatta.

Sophie David, a hivatalból kirendelt ügyvéd szerint védence tagadja, hogy elsütötte volna a fegyverét a vonaton. A gépkarabéllyal, automata pisztollyal és késsel felfegyverkezett támadó azt állította, hogy a fegyvereket egy bőröndben találta egy brüsszeli parkban, ahol gyakran töltötte az éjszakát más hajléktalanokkal. Az ügyvéd beszámolója szerint a marokkói férfi azt hallotta az ismerőseitől, hogy a vonat tele lesz gazdag emberekkel, ezért úgy döntött, hogy a talált fegyverekkel kirabolja őket, mert pénzre volt szüksége.

A férfit a spanyol, a francia, a német és a belga hatóságok is megfigyelés alatt tartották, mert kapcsolatban állt egy radikális iszlám mozgalommal. A gyanúsított Belgium területén szállt fel a vonatra, feltehetően Belgiumban beszerzett fegyverekkel, és a spanyol hatóságok által kiállított személyi iratok voltak nála.

Ajjúb al-Kazzáni 2007 és 2014 között hét évet élt Spanyolországban, ahol a dzsihádot éltető gondolatairól volt ismert. A spanyol titkosszolgálatok szerint az év elején Franciaországba indult, hogy onnan Szíriába utazzon, majd onnan visszatért Franciaországba, ezt azonban a gyanúsított tagadta a kihallgatásán.