Üveggolyókként szétguruló történetek – 40 éves Esterházy első könyve

Fotó: MTI Zrt. Fotóarchívum / Molnár Edit

-

40 évvel ezelőtt jelent meg a Fancsikó és Pinta, az akkor 26 éves Esterházy Péter első kötete. Miben hoztak újat a szerző első munkái, milyen tartozását rótta le ekkor a magyar irodalom, és tényleg eltűntek-e a történetek? Hogyan látjuk a prózafordulatot ma? Újraolvastuk a Fancsikó-elbeszéléseket.


Fancsikóékat először 1951-ben találtam ki. Egy szék a fal felé fordult. A karfán a fehér festék fölrepedezett, mintha megsértődött volna. Álltam a széken, és három szót selypegtem a világnak: fancsikó, kalokagatijja, pinta. A három szó, mint három üveggolyó elgurult, s a felnőttek, ha volt idejük, mosolyogtak. Pedig én azt hiszem, hogy ezek a történetek már akkor bent voltak a szép üveggolyókban.

Ezzel a bekezdéssel kezdődik Esterházy Péter első, 1976-os könyve, amely két évvel korábban, az Alföld folyóiratban megjelent novelláit folytatja és bővíti. Regénnyé? Elbeszéléskötetté? Ezt nem könnyű meghatározni, de mondjuk, hogy önálló, kötet formájú szövegegységgé. Ami Esterházyt különlegessé, formabontóvá, a mai napig izgalmassá teszi, annak nyomai ott vannak ebben a bekezdésben: a tökéletesre csiszolt, bonyolultságukat leplező mondatok, a személyes élményanyag felhasználása és ravasz átformálása – mit keres ott a kalokagathia görög szava? –, és a hivatkozás különféle történetekre, miközben úgy tűnik, Esterházy éppen a történeteket tagadja meg olvasóitól.


A Fancsikó és Pinta 1976-os kiadásának borítója


A visszafojtott sírás fehér fátyla

A Fancsikó és Pinta mozaikjait sem könnyű koherens történetként érzékelnünk, noha újraolvasva kiviláglik, hogy a szöveg nemcsak, hogy támogat valamiféle narratívát, de pszichológiai, vagyis egy „hagyományos” regénybe illő motivációval magyarázza meg, miért töredezik szét a történet. A kisgyerek-elbeszélő szülei válnak, vagyis éppen megrendül és darabjaira hullik a főhős világa. Ebben a válságos élethelyzetben a kisfiút képzelt barátai, a címszereplők vigasztalják, akik mindig tudják, hogyan viselkedjenek, miként kezeljék azokat az idegen szituációkat és lelki megpróbáltatásokat, amelyeken az elbeszélő keresztülmegy.

A rövid fejezetekben hol könnyebben, hol nehezebben azonosítható ez a történetmag, de Esterházy alkalmanként olyan metaforikus mondatokban közli az eseményeket, amelyek mélyén a realista történetmesélés lélekrajza munkál. Például, amikor a szülei veszekedését hallgató kisfiúról ír: „A könyvet jobbjával magához préseli, viszkető térdét a másikkal vakarja. A konyhából érkeznek a veszekedés fehér fátylai. A ne-kezdjed-újra-drágám fehér fátyla. A visszafojtott sírás fehér fátyla. A tudod-te-azt-nagyon-jól fehér fátyla.”


Esterházy Péter 1984-ben


A szomorú és fájdalmas válás történetét a szerző bonyolult időjátékokkal, képzelet és valóság eseményeinek keverésével, nézőpontváltásokkal, belső monológokkal rejti el, vagy másképpen: így teszi feldolgozhatóvá gyerekhőse számára. Esterházy módszere annyira feloldja a narratíva egységét, hogy végül nem marad más, csak a mondatok, amelyeknek összefüggéseibe végre a csalódás veszélye nélkül kapaszkodhat bele az olvasó.


Amikor Pinta kidugta a fejét a tejeskávémból, az egy olyan nap reggelén történt, mely viselte a vasárnapok kikeményített, durva vászoningét, derekát hosszú és zsíros ebédek tették nehézkessé, de tekintetét az esti csendes mise neszei tisztán tartották.

Ez a bonyolult megszemélyesítés azért nem válik modorossá, mert nem közhelyes, így öncélú elmélkedésben veszik el, hanem valóban felfedezésre, gondolkodásra készteti a befogadót. Ezzel együtt persze az Esterházy-modor később ezer közül is felismerhetővé, védjeggyé vált, és sokkal könnyebben fordult (ön)paródiába, mint az életmű kezdetén. De a Fancsikó és Pinta megjelenése idején erről még nem volt szó.


Esterházy Péter 2013-ban


Épül az írói mítosza

„Ottlik Géza olvasói, Mészöly Miklós olvasói már várták az új prózát, de Esterházy olyan nyelvtehetséggel, olyan mondatokkal tört be az irodalomba, ami pofán vágta az embert. Hogy tud mondatokat csinálni, hogy tud magyarul, hogy tudja rontani és javítani a magyar nyelvet, milyen rafinált, hogy cselez! Mondják, hogy Esterházy rettentő jó focista volt, csak nem bírta fizikummal – ezek a ravasz nyelvi cselek is kezdettől ott voltak a műveiben, és paff lett tőlük az ember.”

Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke így idézi fel, milyen hatása, ereje volt Esterházy bemutatkozásának. Aki figyelemmel követte a kortárs irodalom történeseit, annak eseményszámba ment a korai Fancsikó-novellák megjelenése, még ha a valódi, szélesebb körű ismertséget hozó eseménynek nem is a ’76-os első kötet, hanem a harmadik könyv, az 1979-ben kiadott Termelési-regény (kisssregény) számított.



„Esterházy zárt, önreflexív, ironikus poétikát képviselt. A valóság és a szabadon eresztett szöveg, képzelet ötvözete, a különböző szövegek egymáshoz való viszonya formálta és tette különlegessé a munkáit” – magyarázza a szerző jelentőségét Arató. Ma már közhely, hogyan zajlott le a magyar irodalomban ezekben az években az a „prózafordulat”, amely a történetmesélés helyett a szöveg megformálására, konstrukciójára helyezte a hangsúlyt, a szövegalkotás történeteit tárva az olvasó elé. „Nincs immár valóság, a nyelv teremti meg az irodalom valóságát, és ezzel az úgynevezett valóságot is, hiszen innentől nincs más valóság, csak a megnevezett fikció valósága” – írta kollégánk, Bán Zoltán András éppen a Fancsikó és Pinta apropóján.

A prózafordulat a magyar irodalom évtizedes elmaradását pótolta. Ekkor értek be azok az epikai modernséggel szoros kapcsolatot ápoló törekvések, amelyek a század folyamán már Füst Milán, Krúdy Gyula, Szentkuthy Miklós vagy Déry Tibor regényeiben, elbeszéléseiben is megjelentek, csak éppen nem folytatódtak. Az Ottlikot, Mészölyt elődei között valló Esterházy, Nádas Péter, Hajnóczy Péter jelentkezése, vagy az ő kanonizációjukban meghatározó szerepet játszó kritikus, Balassa Péter munkássága viszont valóban fordulatértékű volt, és Arató szerint azt sem szabad elfelejteni, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján olyan irodalmárok kaptak lehetőséget tankönyvírásra, akik számára Esterházy vagy Nádas fontos szerző volt.

Esterházy Péter abból a szempontból tűnt ki vele egy időben induló pályatársai közül, hogy nagyon tudatosan építette saját írói mítoszát. Ehhez hozzátartozik, hogy művein keresztül tisztázta saját személyes viszonyát a nevéhez, a történelmi múltú Esterházy családhoz, ahogy az is, hogy a szokásosnál sokkal aktívabban vett részt könyvei arculatának, borítóinak tervezésében.


Esterházy Péter, Termelési-regény

A Termelési-regény (1979) borítója


Az írás, mint a léggömb

Arató ugyanakkor úgy véli, a kritikusok ma már kevésbé érzik maradandónak a szerző korai munkáit, a Fancsikó és Pintát vagy ennek az alkotói korszaknak a csúcsművét, a Termelési-regényt. Az irodalomban újra fontossá vált a történet, először anekdota formájában, Esterházynál például az 1984-ben megjelent Kis magyar pornográfiával. Az iskolába pedig inkább a Függő, A szív segédigéi, a Fuharosok jutnak el, emellett a Harmonia Caelestis egy-egy magában is teljes mondatbekezdésével vagy az Egyszerű történet vessző száz oldal – A Márk-változattal érdemes foglalkozni. Ráadásul a prózafordulat mellett ma már hasonlóan jelentősnek látjuk a hetvenes évekbeli lírafordulatot: Petri György, Tandori Dezső, Oravecz Imre, később Parti Nagy Lajos versei is újat hoztak a magyar irodalomba.

Esterházy első könyvei, így a Fancsikó és Pinta ma kevésbé vannak szem előtt, mint régen. Néhány éve az Arany János Irodalmi Versenyen feladták elemzésre a Fancsikó egy novelláját, de Arató László szerint a diákok nem voltak oda érte. Mégis érdemes ma újraolvasni, mert nemcsak egy kivételes szerző bemutatkozásaként méltó a figyelemre, hanem különleges formájú, szabálytalan és játékos történetként. Ma ez a rétege is jól látszik, de nincs min csodálkozni:


az írás, mint a léggömb:
újabb és újabb rétegek bomlanak le róla.

Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!