Utasmóló és szálloda is lesz a ferihegyi Liszt Ferenc reptéren

Fotó: MTI / Kovács Tamás

-

Jövőre belekezdenek a 2B terminál utasmólója, valamint a reptéri hotel építésébe, 2018 után pedig új terminálépületet húznak fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.


A Budapest Airport kommunikációs vezetője a Magyar Időknek adott interjút. Hardy Mihály azt mondta, a móló szükségtelenné teszi majd a fapados légitársaságok számára épített ideiglenes beszállítóépületeket, ezért elbontják majd a „bódévárost”. Jelezte: a 200 méter hosszú mólón át az emberek a terminál épületéből közvetlenül eljuthatnak a repülőgépekhez.


Közölte, az utasforgalom növekedése arra készteti a repülőtér kezelőjét, hogy előkészítse a létesítmény bővítését. Hardy Mihály emlékeztetett arra, hogy a légikikötő utasforgalma a napokban lépte át a tízmilliót, és előreláthatóan a következő években is folytatódik a bővülés.