Ukrajna kommunistátlanító törvénnyel üzen Moszkvának

-


Pavel Petrenko ukrán igazságügy-miniszter bejelentette, hogy még május 9-e, a II. világháború végének 70. évfordulója előtt elfogadnak egy „kommunistátlanító” törvényt – számol be az orosz RT.com. A törvény betiltja a szovjet szimbólumokat és propagandát, és a náci ideológiával egyenértékűnek tekinti azokat.

„Ezt 20 évvel ezelőtt kellett volna megtenni” – közölte a miniszter, hangsúlyozva, hogy meggyőződése szerint „a jelenlegi parlamentnek megvan az elegendő politikai akarata és szavazata” a kommunista ideológia betiltására. A javaslat a győzelem napját május 8-ára tenné át, hogy Európával együtt ünnepeljen Ukrajna is, 9-én pedig egy új emléknapot vezetnének be – az emlékezés és megbékélés napját.


A RT megjegyzi: a kezdeményezés az új ukrán kormányé, amely mindent megtesz, hogy lerázza magáról a szovjet múltat.

A Kreml-közeli lap a hírhez hozzáfűzi, hogy „emberek millióinak szerte a világon, de különösen a volt szovjet tagállamokban, akiknek a nagyszülei a kommunista Szovjetunió zászlói alatt harcoltak a nácik ellen, május 9-e a nácik feletti győzelem hivatalos ünnepe. Több mint 27 millió szovjet állampolgár halt meg a Szovjetunió náci megszállása elleni négy éves harcban”.

Idézik emellett az orosz külügy emberi jogi illetékesét is, aki szerint egyenlőségjelet tenni a kommunizmus és a nácizmus közé „nagyon cinikus” dolog, és szembemegy a nemzetközi joggal.