Ukrajna fertőzött magyar húsról beszél, de az ügyről semmit sem tudunk

Fotó: Getty Images/iStockphoto / Marbury

-

178 tonna szalmonellával és lisztériával fertőzött magyar csirkehús miatt indított büntetőeljárást az ukrán főügyészség. A magyar országos főállatorvos hivatalos megkeresést, információt nem kapott.


A kijevi főügyészség sajtószolgálatának pénteken megjelent közlése szerint bejelentés alapján kezdtek vizsgálatot, az ügy jelenleg még nyomozati szakaszban van (fenti képünk illusztráció).

Az ukrán sajtóban megjelentek szerint egyelőre annyit hoztak nyilvánosságra, hogy egy magáncég olyan Magyarországon előállított darabolt csirkét dobott piacra Ukrajnában, amelyben kimutatták az említett kórokozók jelenlétét. Az ügyészség egyelőre nem fedte fel sem a beszállító, sem az előállító vállalat nevét. A közlés szerint az importőr vállalat felelős vezetői ellen veszélyes termék forgalomba hozatala és hamisítás vádjában indítottak eljárást.

Bognár Lajos országos főállatorvos, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára az MTI megkeresésére elmondta: az említett ügyről a magyar szaktárcának nincs semmilyen hivatalos információja. A szóban forgó üggyel kapcsolatban a magyar állat-egészségügyi hatósághoz hivatalos megkeresés nem érkezett.