Újra itt az amerikai luxus netovábbja, a Lincoln Continental

-

A Ford felrobbantotta a New York-i Autószalont a Lincoln Continental feltámasztásával. A típus odaát sokkal több, mint egy egyszerű luxusautó, a Continental az amerikai jólét egyik szimbóluma.


2016-tól újra lehet Lincoln Continentalt vásárolni. Legalábbis ezt ígérte a Ford a kilencedik generációjába lépő luxusautó bejelentésével a New York-i autószalonon. Hoztak belőle egy tanulmányt is, ami nagyobb zsizsegést váltott ki az amerikai sajtóban, mint az új Ford GT. A leginkább Audira, és talán az új Chrysler 300-ra hasonlító prototípussal ugyanis egy intézmény tér vissza, a Ford által elképzelt luxus netovábbja.

Sok mindent ígér a tizedik generációs Continental, például a színházi világosítókat megszégyenítő fényjátékot: a beltér LED-világítása az autó megközelítésekor automatikusan bekapcsolódik, az intelligens napfénytető pedig a külső fény mennyiségének megfelelően sötétedik és világosodik. És persze óriási a beltér, vízzel feltöltve akár egy olimpiai úszódöntő helyszíne is lehetne. A felhőtlen kényelemhez hozzájárulnak a harmincféle módon állítható ülések, a nagy tempónál is biztos úttartást pedig 21 collos felnik szolgálják. Az új Continentalt egy háromliteres, V6-os EcoBoost turbómotor hajtja, azaz V8-asról annak ellenére sincs szó, hogy az amerikai autógyártók mára sikeresen kimásztak a válságból.



A Lincoln Continental mindig is az amerikai luxus megtestesítője volt. Hatalmas belső tér, és minden olyan kényelmi funkció, amitől az ember úgy érzi, nem is egy autóban, hanem egy mozgó hotelszobában ül. Szimbóluma lett a sikernek, az amerikai álomnak. Olyan intézménnyé vált, mint a Szabadság-szobor vagy a Rushmore-hegy elnökfejei: hamisítatlanul amerikai jelkép, de abból a fajtából, amit az emberek túlnyomó többsége leginkább csak messziről látott, viszont mindenki vágyakozott utána. Még a huszadik század történelmének egyik legfontosabb pillanatát megörökítő képsorokon is egy ilyen autó szerepel: John F. Kennedy elnököt egy Lincoln Continental hátsó ülésén érték a halálos lövések Dallasban.


Az első Continental még kézzel készült a háború alatt


A modell megalkotása egy rácsodálkozásnak köszönhető, ugyanis talán soha nem is tervezték sorozatgyártásba küldeni a típust. A legelső, Continentalnak nevezett Lincoln Henry Ford cégalapító fiának, Edselnek, a gyár akkori tulajdonosának volt a hétvégi autója. Már ez az egyedi prototípus is magán viselte az összes későbbi modell jellegzetességét, a maga korában megszokott, a csomagtérfedélen külsőleg rögzített pótkereket. Egy V12-es hajtotta és kabrió volt, ami eleganciájával kitűnt a tömegből. És ez nem csak Edsel Fordnak jött be. Legnagyobb megdöbbenésére módos emberek tucatjai érdeklődtek nála egy floridai kiruccanás során 1939 tavaszán, hogy hol lehet ilyet kapni. Úgyhogy nem kellett sokat gondolkodni azon, hogy végül gyártásba küldjék-e vagy sem.

Az első pár száz modell teljesen kézzel készült, hiszen a precíz présgépek kora csak a világháborúval jött el. Az 1941 végi Pearl Harbor-i támadás – mint a legtöbb modell esetében – itt is a gyártás ideiglenes leállását jelentette a háborús készülődés okán. 1945-ben aztán ismét lett Continental, lényegében ugyanott folytatták, ahol abbahagyták pár évvel azelőtt, azonban a haditechnikából megörökölt know-how fejlettebb technikát rejtett a szinte teljesen megegyező lemezek alatt. Az első Continental generáció volt az utolsó nagy autógyár által épített autó az amerikai történelemben, amihez 4,8 literes, V12-es, motor járt, ezt követően már senki nem merészkedett hasonló hengerszámig.


Hollywoodi celebek és popsztárok kedvenc autója volt a második generáció


Nyolc év kihagyás után, 1956-ban következett a Continental első igazán legendás generációja. A Mark II-es ötször annyiba került, mint egy hétköznapi autó, és kevesebb mint háromezer készült belőle két év alatt, két prototípus kivételével mind kemény tetővel. De mivel hollywoodi celebek és popsztárok sora vásárolt be belőle, örökre beleírta magát a popkultúrába. Ez az autó már a wixomi gyártósoron készült, csakúgy mint az összes többi Continental az elkövetkezendő közel fél évszázadban. Akkorát akart vele gurítani a Ford, hogy rögtön önálló modellként árulták, levetve a Lincoln márkanevet, és egyetlen fontosabb alkatrészben sem osztozott sem a Ford-, sem a Lincoln-modellekkel. A csomagtartófedélen már akkor is anakronisztikusnak ható pótkeréksziluett igazi védjegyként funkcionált, és mérföldekről felismerhetővé tette a Ford luxusmodelljét.

1958-ban lépett a helyébe a morcos tekintetű harmadik generáció, ami már nem számított akkora klasszisnak, mint elődje. Cserébe ez volt az első, ami visszakapta a Lincoln márkanevet, és hatalmas technikai újításként önhordó karosszériával tervezték meg, méghozzá az egyik legnagyobbal, amit az autóipar valaha látott. Majdnem bele is rokkant a márka anyagilag.


A negyedik generációt az egész világ megismerhette a híradókból a Kennedy-gyilkosság kapcsán


Az 1961-ben érkező negyedik generáció talán a legismertebb az összes közül. Ebben érte Kennedyt a halál, az autós társadalmat pedig a mai napig megbabonázza az egymással szemben nyíló, négyajtós dizájn. A több mint háromméteres tengelytávval párosítva hallatlan helykínálatot tett lehetővé ez a felépítés, szinte ki- és beesett az ember az ajtón. Rengeteg film lehet hálás a szokatlan kialakításáért, még a Mátrixba is remekül illett a hatalmas Lincoln. A szédületesen nagy, két méter szélességű, öt és fél méter hosszúságú autót akár 7,6 literes V8-assal is lehetett rendelni, de még a legkisebb motor is hétliteres volt hozzá. Kellettek is a köbcentik a közel két és fél tonna megmozgatásához.

Az ötödik generáció már a hetvenes éveknek készült: kockaformája és rejtett lámpái mind-mind a korszak elengedhetetlen kellékei voltak. Az olcsóbb gyártás kedvéért visszahelyezték egy alvázas platformra, a laprugók viszont repültek, és először került azonos platformra más Lincoln- modellekkel. Az évtized végére azonban így is tarthatatlan volt az óriási benzinzabáló létezése, úgyhogy alapos áttervezés után jelent meg a hatodik generáció, ami így is csak egyetlen évig volt gyártásban. Méretben – megalomán, hatméteres közvetlen elődjét követően – visszament a két generációval azelőtti szintre, és az egyik leghatékonyabb autó lett kategóriájában. A hetedik generáció újabb méretcsökkenést hozott, ám hamisítatlanul ‘80-as évekbeli lett a formavilág, amit egy facelifttel gyorsan sikerült is elrontani: a csapott orr még messziről sem állt jól a limuzinnak. Cserébe viszont turbós, sorhatos BMW dízelmotorral is rendelhető volt.


A 70-es évek egészét meghatározó ötödik Lincoln Continental volt az utolsó igazán karakteres típus


Az 1988-ban bemutatott nyolcadik generáció hallgatott az idők szavára: elsőkerék-meghajtású lett, és csak V6-os motorral volt kapható. Egyik sem klasszikus luxusmegoldás, de a kardánalagút hiánya hat személynek biztosított páratlan kényelmet az egymás mögé helyezett két kanapén. Az utolsó, kilencedik generáció már egy inspirációvesztett, a kilencvenes évek kerek formavilágát megöröklő, felnagyított tömegautó-dizájnt kapott, és aligha meglepetés, hogy nem hódított meg tömegeket. A modell kifutását követően csak egy koncepcióra futotta a Fordnak, később pedig a válság tett be mindennemű luxusautó-próbálkozásnak.

Talán ezért is nagy hír a tizedik generáció bejelentése tizenhárom év után: azt üzeni Amerikának, hogy itt az alagút vége, most megint minden olyan lesz, mint régen. A Lincoln Continentalnál ugyanis kevés egyértelműbb szimbóluma van az amerikai jólétnek.