Újra emelne a kistelepülési polgármesterek fizetésén a fideszes Boldog

-

Boldog István tavaly novemberben már benyújtotta törvénymódosító javaslatát a parlamentnek, de akkor az Igazságügyi Bizottság nem támogatta a tárgysorozatba vételt. Most újra megpróbálja.


Boldog az 500 fő alatti, illetve az 500 és 1500 fő közötti lakosságszámú települések esetében emelné meg a polgármesterek fizetését.
A jogszabály szerint a polgármesterek a helyettes államtitkár alapilletményéből, illetménykiegészítéséből, vezetői illetménypótlékából álló illetményének bizonyos százalékát kapják. A törvénymódosító javaslattal érintett két kategóriában ez 20 és 40 százalék, ezt emelné Boldog 30 és 50 százalékra, ami 224 370, illetve 373 950 forintot jelentene.
Polgármesterek százai keresnek lényegesen kevesebbet a korábbinál, és kerülnek emiatt méltánytalanul hátrányosabb helyzetbe, indokolta javaslatát a képviselő.

Összehasonlításképpen: a 30 ezernél több lakosú településeken a polgármester 598 320 forintot kaphat, míg a megyei jogú város és a fővárosi kerületi önkormányzat polgármestere a helyettes államtitkár illetményének 100 százalékát.

Boldog ezen kívül két kategóriára osztaná az 1500 és 10000 fő közötti lakosságú településeket, és a jelenleginél csaknem 40 ezer forinttal többet adna az 5000 főnél népesebb települések vezetőinek.
A politikus egyszer már benyújtotta a javaslatot a parlamentnek, akkor azonban nem jutott el a tárgyalásig, az Igazságügyi Bizottság ugyanis nem támogatta a tárgysorozatba vételt.