Újpesti örömmámor: a 6-0 játékvezetőjére bízták a vasárnapi meccset

Fotó: RIA Novosti / Vladimir Pesnya

-

Az MLSZ játékvezetői bizottságának döntése értelmében Solymosi Péter vezeti a vasárnap 16.30-kor kezdődő Ferencváros–Újpest bajnokit.


Solymosi vezette azt a 2010. szeptember 11-i bajnokit a Megyeri úti stadionban, amelyen az Újpest a derbitörténet legnagyobb arányú győzelmét aratta: 6-0-ra verték a Fradit. A játékvezetőnek nem volt egyszerű dolga: az első félidőben a lilák vezető gólja után percekig állt a játék a bedobott pirotechnikai eszközök miatt, majd a 40. percben kiállította Marek Heinzet, a Ferencváros cseh támadóját.


A második félidő elején Jimmy Jump berohanása és további pirotechnikai bemutató okozott csúszást, 5–0 után pedig a vendégek fanatikusai bontottak kerítést, jöhetett az újabb kényszerszünet – írja az NSO. A mérkőzésnek Újpesten akkora kultusza van, hogy 6:0 néven éttermet is alapított egy vállalkozó, aki lila-fehérre festette az étkezdének helyet adó épületet.

A mostani derbin ultrákkal nem kell majd hadakoznia Solymosinak, ugyanis a fanatikus drukkerek nem lesznek ott a mérkőzésen, helyette a szurkolói kártya ellen tüntetnek majd a Népligetben és Újpesten.