Újpest kikéri magának, hogy brókerkárosultnak nézzék

Fotó: MTI/MTVA / Marjai János

-

Budapest IV. kerületének polgármestere szerint mindent szabályosan csináltak, Újpest vagyona állampapírban volt a Quaestornál, és meg is van a KELER-nél.


A Miniszterelnökség által közzétett listán Újpest önkormányzata is szerepelt ugyan, mint amelyik érintett az elmúlt hetek brókerbotrányaiban, de Wintermantel Zsolt polgármester szerint „a csaló brókerek Újpest pénzéhez nem férhettek és nem is fértek hozzá”.


A kerület polgármestere közleményben tudatta, nem hagyja, hogy bárki is megpróbálja Újpestet lejáratni, megszégyeníteni.


Újpest büszke város és nem tűr tiszteletlenséget senkitől.

A hivatalos listán egyébként az szerepelt, hogy Budapest IV. kerülete 2 030 430 000 forintot tartott valamely bebukott brókercégnél, hogy melyiknél, és pontosan milyen formában, arról nem adott tájékoztatást a Miniszterelnökség. Wintermantel Zsolt mindenesetre állítja, hogy az újpesti önkormányzat nem tartozik a brókerbotrány kárvallottjai közé.

„Már a Quaestor botrány kirobbanása után, március 9-én kiadott dokumentum igazolja, hogy Újpest pénze az utolsó fillérig megvan a pénzügyi szolgáltató cég, a Magyar Nemzeti Bank többségi tulajdonában lévő Központi Elszámolóház és Értéktár Zrt.-nél (KELER Zrt.) vezetett, Önkormányzatunkra nevesített alszámláján – állampapírban” – derül ki a közleményből.

Ugyanitt olvasható, hogy „az MNB, mint felügyeleti szerv által kirendelt, Szombati Zsigmond felügyeleti biztos vezetése alatt álló Quaestor Értékpapír Zrt.-től 2015. március 11-én kapott, a 2015. március 9-i állapotot bemutató KELER Zrt. kivonat szerint a Quaestor Értékpapír Zrt. KELER-nél vezetett értékpapír számláján - a 000153. sz., Újpest Önkormányzata nevére szóló nevesített alszámlán - a KELER Zrt. 2.030.430.000 Ft névértékben tartott nyilván államkötvényt (A190624A08: 46580 db, A181220A13: 93176 db, A190520B13: 14435 db, A250624B14: 48852 db). Az Önkormányzat értékpapírszámlájának főszámláján ugyanezen a napon 8.090 Ft egyenleg volt.”

Wintermantel szerint tehát az önkormányzati vagyon a Quaestor botrány kirobbanásakor teljes egészében magyar állampapírban volt, és a felügyeleti biztos tájékoztatása szerint ez a KELER-nél vezetett számlán maradéktalanul megtalálható volt. Az átmenetileg szabad pénzeszközeinek kamatoztatása során pedig minden jogszabályt betartott, és ezt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is így találta a tavalyi vizsgálatánál.

Az ÁSZ egyébként pénteken közölte, megkezdte azon önkormányzatok ellenőrzésének előkészítését, amelyek a brókerbotrányban érintett vállalkozásoknál fektettek be.