Újjáépül és bővül a TF campusa, a környéken lakók tiltakoznak

Fotó: MTI / Ruzsa István

-

A kormány döntése alapján több mint százezer négyzetméteres területen épülhet meg Budapesten a Testnevelési Egyetem új campusa, amely 2018 szeptemberére készülhet el. Ehhez több új területet is használatba vesznek majd, aminek nem mindenki örül.


Az Emmi sportért felelős államtitkára jelentette be, hogy az új campust a TF jelenlegi területén, az Országos Sportegészségügyi Intézet felszabaduló épületeivel kiegészülve és a Csörsz utcai sporttelepen alakítják ki. A teljes beruházás az előzetes kalkulációk szerint mintegy 30 milliárd forintba kerül majd – közölte Szabó Tünde.

A leégett csarnok helyére 50 méteres fedett uszoda, a Csörsz utcai sporttelep BAH-csomópont felőli oldalán pedig multifunkcionális sportcsarnok épül majd. A létesítmény nyolcszintes lesz, ebből kettőt a felszín alatt alakítanak ki – ismertette a rektor, hozzátéve, hogy a mélygarázsokban a környékbeliek autói is helyet kaphatnak.

Mocsai Lajos elmondta, hogy a Csörsz utcai sporttelepet a szomszédos park terhére 2500-3000 négyzetméterrel kibővítik, de Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármesterrel megállapodtak abban, hogy a közelben hasonló méretű zöldfelülettel kárpótolják a környéken lakókat.

Információink szerint a Csörsz utca páratlan oldalán, a parkkal szemben lakók tiltakozást és aláírásgyűjtést szerveznek a TF bővítése miatt. Állításuk szerint senki nem egyeztetett velük arról, hogy a park egy részét beépítik.