Újfajta vérteszttel lehet csökkenteni az antibiotikumok mennyiségét

-

Egy új vérteszt segíthet az orvosoknak abban, hogy órák alatt megállapíthassák a betegekről, hogy bakteriális vagy vírusos fertőzésben szenvednek-e – így csak azok kapnak majd antibiotikumot, akinek tényleg kell.


Az orvosoknak akár napokba is telhet, mire pontosan be tudnak azonosítani egy kórokozót, hiszen sokszor először egy apró mintából kell kitenyészteni az organizmust. A részleges vizsgálatok mutathatnak hasonló eredményt baktériumok és vírusok, sőt akár még rákos daganatok esetén is, ezért gyakran írnak fel antibiotikumot olyanoknak is, akiknek nem lenne rá szüksége. Ezzel szemben olyanok is akadnak, akik nem kapnak időben antibiotikumot.


Izraeli kutatók fejlesztették ki azt a módszert, amivel akár két óra alatt meg lehet mondani, hogy milyen kórokozó fertőzte meg a beteget. „A teszt pontos. A legtöbb betegnél a módszer hatékonyan meg tudja határozni, hogy vírussal vagy baktériummal van dolgunk” – mondja Eran Eden, az egyik kutató, aki szerint, bár a legtöbb rutintesztnél jobb, az új módszer, még nem teljesen tökéletes, így nem váltja ki egy orvos szakértelmét.