Újabb verzióval állt elő a minisztérium a 410 milliós brókerbuktáról

Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt / MTI / Czeglédi Zsolt

-

A Földművelésügyi Minisztérium most azt mondja, évek óta tilos brókercégnél pénzt tartani, az érintett háttérintézmény ügyéről nem tudtak. Ellenzéki politikusok a miniszter távozását követelik, a tárca szerint viszont ők nem hibáztak. Közben kiderült: az FM helyettes államtitkára 2013-ig ott dolgozott, ahol most beragadt a pénz.


Egy pénteki FM-közlemény alapján már az előző ciklusban is tilos volt az Államkincstáron kívül más értékpapír-kezelőnél pénzt tartaniuk a minisztériumhoz tartozó cégeknek és háttérintézményeknek. A minisztérium azt is állítja, hogy csak a február 25-ei miniszterelnöki feladatszabás után értesült arról, hogy a tárca intézményeként működő TIG Nonprofit Kft. a tiltás ellenére nem szüntette meg az értékpapírszámláját a Hungária Értékpapír Zrt-nél,


melyet jóváhagyásunk és tudtunk nélkül tartott ott.

A minisztérium soron kívüli vizsgálatot rendelt el az ügyben. A 410 milliós veszteség pótlásáról elkezdték az egyeztetést a Nemzetgazdasági Minisztériummal.

Csütörtökön a minisztérium még csak annyit mondott: ők szó szerint betartották a miniszterelnöki utasítást, és megvizsgálták, a Buda-Cash-nél volt-e pénz. Ott nem volt. A Hungária Értékpapírt viszont már nem vizsgálták. (A kormányzati nyilatkozatok alapján a miniszterlenök február 25-én adott utasítást arra, a miniszterek vizsgálják meg, van-e pénz kockázatos helyeken, és ha igen, azokat vegyék ki.) Azt, hogy bármilyen tiltás lett volna, a tegnapi közleményében még nem említette meg a tárca. Annyit írtak, vizsgálják, hogy


a TIG Kft. által a Hungária Értékpapír Zrt.-től vásárolt állami diszkont kincstárjegy vétele során történt-e olyan mulasztás, visszaélés, amely felelősségre vonást tesz indokolttá.

A miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János azt mondta, az FM háttérintézményét március 6-án értesítették arról, hogy a 410 millió „odaveszett.”


Megvan a kapocs

A Magyar Narancs közben kiszúrta: a Földművelésügyi Minisztérium gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára, Szele Andrea korábban a Hungária Értékpapírnál volt back office vezető 2009 és 2013 között. Utána az FHB-hoz igazolt, majd a minisztériumba.