Újabb sportlétesítmény épülhet Budapesten – hatmilliárdból

Fotó: MTI/MTVA / Miniszterelnöki Sajtóiroda/Botár Gergely

-

Az olimpiai pályakerékpáros versenyek lebonyolítására is alkalmas velodrom építése is szóba került azon a szerda reggeli megbeszélésen, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök és Brian Cookson, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöke folytatott a kormányfő hivatalában.


A találkozón szintén részt vett Polony István, a Magyar Kerékpársportok Szövetségének (MKSZ) elnöke, aki a délelőtti sajtótájékoztatón elmondta: a miniszterelnöktől ígéretet kapott arra, hogy újragondolják a Millenáris Velodrom újjáépítésének terveit. A cél az, hogy átadásakor a budapesti legyen a világ legmodernebb pályakerékpáros csarnoka, amelyben világbajnokságot és olimpiát is lehet rendezni – tette hozzá. Az MKSZ elnöke szerint a beruházás költségei nem emelkednek, viszont a 6,5-7 milliárd forintba kerülő létesítmény az új elképzelések alapján az eddig tervezett 2017 helyett csak 2018-2019-re készülne el.

Polony István elárulta: az új koncepció szerint a létesítmény funkcióját helyezik előtérbe a látványos építészeti megoldásokkal szemben, így tudják elérni, hogy ne emelkedjenek a költségek. A sportvezető hangsúlyozta, hogy a tervezésben felhasználják Brian Cookson azon tapasztalatait, amelyet még akkor szerzett, amikor 16 éven keresztül vezette a Brit Kerékpáros Szövetséget. Az UCI elnöke azt mondta, új beosztásából fakadóan fontos feladatának tekinti, hogy segítse a feltörekvő országokat az infrastrukturális fejlesztések terén.

A sajtótájékoztatón bejelentették azt is, hogy Brian Cookson a nap folyamán később találkozik Borkai Zsolttal, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével is, akivel áttekintik, hogy a velodrom építése miként segítheti Budapest, illetve Magyarország esetleges 2024-es olimpiai pályázatát.

Brian Cookson és James Carr, az UCI nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője egy-egy magyar szakemberek által kifejlesztett, lánc helyett nagy sűrűségű polietilén és poliészter által hajtható speciális kerékpárt kapott ajándékba a házigazdáktól.