Újabb rendőrségi akció Brüsszelben: valakit elkaptak

Fotó: BELGA / BENOIT DOPPAGNE

-

Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség hétfő délelőtt Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű kerületébe, ahol egy embert előállítottak, majd az egyik épületben lévőket hangosbeszélőn keresztül felszólították, hogy működjenek együtt - jelentette a belga sajtó.


A helyszínen lévő újságírók egyelőre várakoznak. A hatóságok egyelőre semmilyen hivatalos nyilatkozattal nem szolgáltak. Így azt sem tudni, hogy a rendőrök nekiláttak-e az épület átkutatásának, vagy meg kell rohamozniuk a házat. Golyóálló mellényt, maszkot viselő egyenruhások, kutyás egységek és mentők is vannak a helyszínen.

A belga RTL arról számolt be, hogy az akció során elfoghatták Salah Abdeslamot, aki ellen vasárnap adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot a belga hatóságok, s akit a francia rendőrség is köröz a pénteki párizsi támadásban játszott feltételezhető szerepe miatt. Ezt az információt semmilyen hivatalos forrás nem erősítette meg, sőt volt, aki már cáfolta is. Az, hogy eddig szabadlábon lehetett, részben a szerencséjének is köszönheti, hiszen az események után őt is megállították a belga-francia határon. Ekkor azonban még nem tudták, hogy ő az egyik elkövető, így továbbengedték őt az intézkedő rendőrök. A belga szövetségi ügyészség a francia nyelvű közszolgálati televízió és rádió megkeresésére később közölte: nem Salah Abdeslamot állították elő az akció során.

A város egy másik részébe, nem messze az uniós intézményektől pedig a tűzszerészeket riasztották bombafenyegetés miatt. A francia nyelvű belga közmédia tájékoztatása szerint a hatóságok egy gyanús járművet vizsgálnak. Közben délben az uniós intézményekben és a NATO-ban is egy perces csenddel emlékeztek meg a pénteki párizsi terrortámadások áldozatairól.


A franciák sem tétlenkednek

A francia hatóságok 23 embert állítottak elő és 31 fegyvert foglaltak le, valamint 18 helyen találtak kábítószert a rendkívüli állapot keretében hétfőre virradó éjjel országszerte végrehajtott razziákban - közölte délelőtt Bernard Cazeneuve belügyminiszter. Elmondta, hogy a rendőrök és a csendőrök 168 házkutatást hajtottak végre.

"Ezekkel a házkutatásokkal felgyorsulhatnak a radikálisok elleni nyomozások és bővíthetők az információink. Tizenkilenc megyében voltak házkutatások, Franciaország valamennyi nagyvárosa körül, a köztársaság egyetlen vidékét sem hanyagoljuk el" - mondta a miniszter, aki azt is jelezte, hogy az elmúlt 48 órában 104 ember számára rendelt el lakhelyelhagyási tilalmat.

A párizsi terrortámadásról ide kattintva találja meg összes eddigi cikkünket.