Újabb pofont kapott a lakáshitelezésben az OTP az államtól

Fotó: MTI / H. Szabó Sándor

-

Az Európai Bíróság úgy döntött, hogy nem kárpótolható az OTP, amiért nem jutott hozzá a beígért állami támogatáshoz. Az Orbán-kormány még 2001-ben nyújtott garanciát a hitelintézeteknek a nem törlesztett lakáshitelek visszafizetésére, ám a 2004-es uniós csatlakozás óta ez jogtalan állami támogatásnak minősül. Az ítélet alapján ezt akár el is lehetett volna kerülni, ha Magyarország bejelenti és egyezteti Brüsszellel az állami garanciavállalást.


Az Európai Bíróság jogellenesnek minősítette a magyar kormánynak azt a 2001-ben hozott döntését, hogy megtéríti a bankoknak a behajthatatlanná vált lakáscélú kölcsönöket. Az Orbán-kormány annak idején olyan lakáscélú hiteleket vezetett be, amelyhez a házasok, a többgyermekes fiatal családok és más rászorulók állami kamattámogatást kapnak, a hitelintézeteknek pedig az állam garantálja, hogy a támogatott, de behajthatatlanná vált kölcsönök tőkeösszegének, illetve a hozzá kapcsolódó kamatoknak egy részét megtéríti.


Az egyik ilyen hitelintézet az OTP volt, ám az állam egy idő után már nem teljesítette a garanciavállalási kötelezettségét, mondván, hogy az - az uniós csatlakozás, vagyis 2004 után - már a versenyjoggal össze nem egyeztethető állami támogatásnak minősülne. Az OTP ezért perre ment, a Fővárosi Törvényszék pedig az Európai Bírósághoz fordult, hogy a kérdéses állami garanciavállalás valóban az uniós joggal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősül-e, és ha igen, akkor hogyan orvosolható a bank által elszenvedett érdeksérelem.

Az ítélet egyértelműen kimondta, hogy az OTP-t nem illeti meg jogorvoslat, mert valóban jogtalan támogatáshoz jutott. Ami azonban nem lett volna elkerülhetetlen, vagy legalábbis lett volna esély az elkerülésére. Az Európai Bíróság ugyanis arra is emlékeztet, hogy az ilyen állami támogatásokat előzetesen be kell jelenteni az Európai Bizottságnak, és azokat addig nem lehet végrehajtani, amíg az eljárásban végleges határozat nem születik.

Miután azonban ezt az állami garanciavállalást Magyarország nem jelentette be a Bizottságnak, az mindenképpen jogellenes, és a bankok által esetlegesen igénybe vett állami támogatást vissza kell téríteni a magyar állam számára. A bíróság megjegyzi, hogy a bankoknak is meg kellett volna győződniük arról, hogy a támogatást bejelentették az Európai Bizottságnak. Miután ez nem történt meg, ezen csúszott el az OTP is. Az így elvesztett állami támogatás több milliárd forintra rúghat – ennyit veszítenek a bankok, viszont ennyi kerül vissza az államhoz.