Újabb nyugati újságírót utasítottak ki Törökországból

-

Kiutasították hétfőn Törökországból David Lepeska amerikai újságírót, aki európai nyaralásáról tért volna vissza állomáshelyére, de már nem léphetett be az országba.


A Foreign Affairs című folyóiratnak és az al-Dzsazíra arab hírtévé amerikai kiadásának dolgozó riporter arról számolt be, hogy a döntés okát nem közölték vele. Ugyanakkor a Sputnik orosz állami hírügynökség megjegyezte: Lepeska neve a közelmúltban a török vezetést bíráló több híradáson is szerepelt.


Lepeska a történtekre reagálva Twitter-fiókján a következő üzenetet tette közzé: megakadályozták, hogy belépjen Törökországba és az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtéren felültették a Chicagóba tartó gépre. „Ha kiutasítanak egy országból, akkor ott utána már minden írásodra gyanakvóan tekintenek majd? Ez nem a te hibád, Törökország" – fogalmazott az újságíró. Lepeska a felszállás előtt még az Instagramon is megosztott egy képet a repülőgép ablakából az alábbi gondolatokkal: „nem most látlak utoljára, Törökország. Mélyen szeretlek, köszönet azoknak az élettel és szeretettel teli embereknek, akiket itt megismertem. Légy jó, Isztambul!”



Sorozatosak a kiutasítások

Legutóbb múlt szerdán az orosz állami hírügynökség törökországi irodavezetőjétől, Tural Kerimovtól tagadták meg a belépést a hatóságok. A Sputnik értesülése szerint az újságíró sajtóigazolványát és tartózkodási engedélyét is elkobozták. Egy nappal korábban, a német ARD közszolgálati televízió tudósítóját, Volker Schwencket utasították ki. Az újságíró Kairóból jött és a török-szír határhoz tartott volna, hogy szír menekültekkel beszéljen. Schwenck a Twitteren azt írta: csak annyit mondtak neki, hogy volt egy feljegyzés róla.

Márciusban a német Der Spiegel tudósítója kényszerült elhagyni az országot, mert sajtóigazolványát a török hatóságok nem hosszabbították meg, és így nem folytathatta munkáját.

Az Európai Parlament április közepén elfogadott jelentésében elítélte a szólás- és véleménynyilvánítási szabadsággal kapcsolatban az elmúlt két évben Törökországban történt komoly visszalépést.