Újabb menekülthajó süllyedt el Líbia partjainál

-

Legalább hét ember meghalt a szerencsétlenségben. Ez már a sokadik hasonló eset, néhány napja akár kétszázan is meghalhattak.


Elsüllyedt egy menekülteket szállító hajó Líbia partjainál, legalább hét ember meghalt – közölte Mohamed am-Miszrati, a Nemzetközi Vörös Félhold szóvivője Tripoliban vasárnap.

A líbiai fővárostól keletre fekvő Homsz település partjainál süllyedt el a hajó, az előzetes jelentések szerint hét halottja van a szerencsétlenségnek – mondta a szóvivő. Hozzátette, egyelőre nem tudni, hány ember tartózkodott a hajón.

Korábban, csütörtökön akár kétszáz, Európába induló menekült is meghalhatott két egymást követő hajóbalesetben. Az első hajó közel ötven embert szállított, a második vízi járműben, amelyik órákkal később süllyedt el, mintegy négyszázan zsúfolódtak össze.