Újabb kemény ellenfelet kapott Orbán a halálbüntetés-témában

-

A Magyarországi Evangélikus Egyház szerint elfogadhatatlan a halálbüntetés, és arra kérik hívőiket, hogy közös imádsággal erősítsék a társadalom értékrendjének keresztényi megújulását.


Az egyház elnökségének csütörtöki közleménye szerint a magyarországi bűnözési statisztikák egyértelműen igazolják, hogy a halálbüntetés eltörlése óta számottevően csökkent az életellenes bűncselekmények száma. Meggyőződésük, hogy nem szolgálja sem az áldozatok hozzátartozóinak megnyugvását, sem a közbiztonság erősödését, ha a politika vagy a média a bosszúállás és elrettentés


hamis ködképével mérgezi a lelkeket.

Orbán Viktor miniszterelnök kedden Pécsett azt mondta, hogy néhány éve azt hitték, a magyar büntetőjogról és a bűnüldözésről szóló viták végére pontot tettek, amikor bevezették a három csapás törvényét és a tényleges életfogytiglani büntetést. Ezeknek a visszatartó ereje azonban önmagában nem volt elegendő, ezért a halálbüntetés kérdését Magyarországon napirenden kell tartani – fogalmazott.

A miniszterelnök csütörtökön telefonon arról tájékoztatta Martin Schulzot, az Európai Parlament (EP) elnökét, nem tervezi a halálbüntetés bevezetését, „egy vita van róla” Magyarországon – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter budapesti sajtótájékoztatóján. „Egy vita van a halálbüntetésről, tehát nem arról van szó, hogy egy terv lenne a halálbüntetés bevezetése” – idézte Lázár a kormányfő Martin Schulznak adott tájékoztatását.