Újabb borzalmat követett el az Iszlám Állam

Forrás: ALBARAKA NEWS

-

Négy nőt megerőszakoltak, majd megköveztek.


Az áldozatok a terrorszervezet szerint házasságtörést követett el, így pedig hamar kimondták rájuk a halálos ítéletet - írja az Independent. A kurd aktivisták beszámolója szerint a bűntárs férfiakat nem is azonosította az Iszlám Állam, helyette inkább megengedte katonáinak, hogy megerőszakolják a nőket.

A kivégzésre végül az észak iraki Moszul központi részén került sor, a kövezést egy viszonylag nagyobb tömeg nézte végig.

A város 2014 júniusa óta van az Iszlám Állam kezében, ám a helyi kurd erők nemrég néhány kilométerre a településtől ásták be magukat és felkészültek az ostromra. Az Independent ugyanakkor emlékeztet rá, hogy az ellenállóknak önmagukban nincs elég erejük a terrorszervezet kiűzésére Moszulból, ehhez az iraki kormány és a nemzetközi közösség támogatására is szükségük lenne.