Újabb alpolgármester mondott le egy 1973-as büntetőügy miatt

-

Éva Ferenc Harkány társadalmi megbízatású alpolgármestere volt. Keddig.


Baksai Tamás (Fidesz-KDNP), a Baranya megyei fürdőváros polgármestere hétfőn szólította fel Harkány alpolgármesterét, hogy tisztázza érintettségét egy 1973-as súlyos testi sértés miatt indított büntetőügyben. A polgármester a távirati irodának azt mondta: nem hivatalos forrásból úgy értesült, hogy Éva Ferenc alpolgármester érintett egy 1973-as büntetőügyben.

A város képviselő-testülete kedden foglalkozott az üggyel, amelyet követően Éva Ferenc közleményt juttatott el az MTI-nek.

Ebben azt írta, „súlyos testi sértés és halmazati cselekményként nemi erőszak kísérletének vádjával" ítélték két év börtönbüntetésre, amelyből jó magaviselete miatt másfél évet kellett letöltenie. Az 1973-ban történt esetről megjegyezte, az


a pletykákkal ellentétben egy balatoni kirándulás alkalmával, egyedül elkövetve történt

Éva Ferenc kiemelte, „az elmúlt negyven évben a társadalomba visszailleszkedve tisztességgel, becsülettel végeztem a munkámat, a mai napig erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezem". Hozzátette: évtizedek óta példás életet él, munkásságát a helyi sportélet is elismerte, 2014-es önkormányzati választásokon a legtöbb - 842 - egyéni szavazatot kapta a várostól.

Éva Ferenc kijelentette, a hamis vádakat cáfolja, visszautasítja, azok terjesztőivel szemben jogi lépéseket tesz.

„A kialakult helyzetre való tekintettel a családom és a város nyugalma, valamint a további felesleges hangulatkeltés megállítása érdekében lemondok társadalmi megbízatású alpolgármesteri tisztségemről" - zárta közleményét Éva Ferenc.

Baksai Tamás hétfőn közölte: Éva Ferenc nem szerepel a Fidesz tagnyilvántartásában, tagságát "egyéb párttechnikai okok miatt korábban törölték".


Százhalombatta alpolgármestere, Kiss László, az úszóválogatott vezetője a napokban mondott le, miután kiderült, 1961-ben csoportos nemi erőszakot követett el, amelyért letöltendő börtönbüntetésre ítélték.