Újabb 61 menekültet mentettek ki a tengerből a görög partoknál

-


Egy görög komphajó a parti őrség segítségével hatvanegy menekültet, köztük tizennégy gyereket mentett ki az Égei-tengeren, miután a hajójuk félig elsüllyedt a görögországi Leszbosz szigetéhez közel.

A Blue Star 1 nevű, Athén és Leszbosz között közlekedő komphajó sietett a menekültek segítségére, miután az utasok észrevették a túlzsúfolt hajót. Az AFP francia hírügynökség szerint miután hajójuk merülni kezdett, a migránsoknak még több órát kellett eltölteniük félig elsüllyedt járművön a nyílt tengeren, mire megérkezett a segítség. A kimentett személyeket Leszbosz szigetére szállították a hatóságok.

Leszboszra naponta átlagosan több mint ezer menekült érkezik lélekvesztőkön a közeli Törökországból. A görög parti őrség péntek óta kétezer-hatszáz embert mentett ki az Égei-tengerről.

Az Égei-tenger keleti medencéjének görög szigetein kaotikus állapotok uralkodnak. Menekültek százai a szabadban alszanak, és nem kapnak megfelelő ellátást, mert a hatóságoknak nincs pénzük. Elsősorban Lérosz, Kósz, Leszbosz, Kálimnosz, Számosz és Agatoniszi szigeteket érinti a menekültválság. Leszboszon, a sziget legnagyobb városának környékén várakoznak arra, hogy továbbmehessenek Görögország szárazföldi részére, majd onnan útnak indulhassanak a Balkánon keresztül Nyugat-Európába.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet legfrissebb jelentése szerint idén eddig mintegy 350 ezren érkeztek a Földközi-tengeren keresztül Európába, közülük több mint 230 ezren Görögországban, további 111 ezren pedig Olaszországban értek partot. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága arról számolt be, hogy idén már kétezer-ötszáznál többen haltak meg a Földközi-tengeren át Európába igyekvő menekültek közül.