Meghosszabbítják a felcsúti kisvasutat

Forrás: Wikipédia

-

Bicske környékére tervez az állam egy újabb vonalat.


A SpeciálTerv Kft. készítheti el a Bicske térségében létesítendő keskeny nyomtávú vasútvonal megvalósíthatósági tanulmányát, előtanulmányát, hozták nyilvánosságra a Közbeszerzési Értesítőben pénteken. Ezért 24 millió 850 ezer forintot kap.


A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. (NIF) az Origót úgy tájékoztatta, hogy december közepéig kell elkészülnie a tanulmánynak, már csak azért is, mert erre a célra még a 2007-2013-as tervezési időszak fel nem használt EU-s forrásait vetik be, ezeket pedig csak az év végéig lehet elkölteni.

Sok még a kérdés a beruházás körül, annyi azonban biztos, hogy kapcsolódnia kell a felcsúti kis vonathoz. Az is kérdés többek között, hogy milyen hosszú lesz: a NIF kiírásában 45 kilométert említenek, az lapnak 8-15 kilométeres útvonalról írtak. Felcsút és Bicske között egyébként 8 kilométeres a távolság.

Az is majd csak decemberig dől el, hogy mely településeket érinti majd: volt szó Etyekről, Herceghalomról és Lovasberényről is.

Orbán Viktor a közelmúltban Felcsúton azt mondta:


ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig.