Új tanodapályázat jöhet – így reagál az Emmi a felháborodásra

Fotó: MTI / Komka Péter

-

Nyilvános annak a tanodapályázatnak a nyerteslistája, amelyikből a tanodás világ felháborodására kimaradtak a legrégebb óta működő, civil hátterű tanodák. Az elégedetlenséget mérséklendő, az Emmi új pályázat kiírását készíti elő.


Egy hete kapott szárnyra a hír, hogy több, évek óta sikerrel tanodát működtető civil szervezet nem részesül az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kifejezetten tanodák támogatására kiírt pályázatán kiosztandó, 5,3 milliárd forintos állami támogatásból – de a nyertesek névsora eddig nem volt ismert.

A Szociális ügyekért és Társadalmi felzárkózásért Felelős Államtitkárság pénteken azonban nyilvánosságra hozta a nyertesek névsorát is, és egyúttal a felháborodáshullámra reagálva közölték: még idén várható egy új pályázat kiírása, „hogy a több éve működő tanodákat továbbra is támogatásban részesítsék” – írja az Abcúg.

1077 leadott pályázatból 164 formailag hibás volt, 4 visszalépett, az így maradt 909 pályázatból 171-nek ítélték meg az egyenként 25-30 millió forintos, 2 évre szóló támogatást.

Ezek a paraméterei az „EFOP-3.3.1-15 – Tanoda programok támogatása” pályázatnak, amelynek az eredményei mától nyilvánosak a palyazat.gov.hu oldalon.

Nem egyértelmű, hogy a 171 támogatott nyertes pályázat közül mennyi az újonnan induló támogatott tanoda: ha a pályázati honlapon közzétett eredményekből csak a „Tanoda létrehozása” pályázati kategóriát nézzük: 19, ha a „Tanoda-program megvalósítása” kategóriát is hozzátesszük, 38-ra jön ki az állami támogatásból újonnan alakulók száma.

Több új tanodát, szám szerint 8-at indít például országszerte a a Magyarországi Református Egyház – például a Hajdú-Bihar megyei Komádiban, ahol tavaly szeptemberben nyílt református egyházi iskola. Mint azzal korábban az Abcúgon is foglalkoztak, a településen két iskolában hamar jelentkezett a szegregáció problémája: a jobb módú szülők átvitték gyerekeiket az egyházi iskolába, a hátrányos helyzetű, zömmel roma tanulók pedig maradtak az állami iskolában. Hasonló forgatókönyv valósult meg a közeli Biharkeresztesen is, ahol szintén most indul református tanoda az idei EFOP-pályázatból.

A TanodaPlatform, a magyarországi tanodákat összefogó ernyőszervezet gyorselemzése szerint 43 egyházi kötődésű nyertes pályázat került ki a 171-ből, ebből 33 közvetlenül egyházhoz, 10 pedig egyházi iskolákhoz tartozik.

Az országszerte szegregátumokban felzárkóztató programokat működtető Máltai Szeretetszolgálat 11 működő tanodája volt érdemes állami támogatásra.

A TanodaPlatform elemzéséből az is kitűnik, hogy bár 171 nyertes pályázat született az EFOP-pályázaton, ezek mögött csak 100 különböző pályázó szervezet áll, és az ilyen értelemben legsikeresebb (tehát legtöbb nyertes pályázatot leadó) 9 szervezet a támogatottja a projektek 35%-ának.