Új kormányról szavaznak ma Szlovákiában

Fotó: citizenside.com / CITIZENSIDE/Jozef Martinka

-

Szombaton reggel hét órakor országszerte mintegy hatezer szavazóhelyiség nyílt meg Szlovákiában, s ezzel megkezdődött a 2016-os parlamenti választás, az önálló köztársaság létrejötte óta immár a hetedik.


A választás este tíz óráig tart. Megközelítőleg 4,4 millió választópolgár 23 politikai pártra és mozgalomra, illetve azok közel 2900 képviselőjelöltjére adhatja le voksát.


Felmérések szerint viszonylag alacsony, 50-55 százalék közötti részvételi arány várható. Ez az eddigi legalacsonyabb is lehetne, hiszen az eddig legkisebb részvételi arány - 2006-ban - 54,6 százalékos volt. A felmérések üzenete ugyanakkor nem egyértelmű, figyelembe véve, hogy a múltban is rendszerint alábecsülték a részvételi szándékot. Négy évvel ezelőtt például 40-50 százalék körüli arányt jósoltak, de végül több mint 59 százalékos lett.


Fico a fő esélyes

Korábban nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások a jelenlegi kormánypárt, a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) győzelmét valószínűsítik. További 6 politikai csoportosulásnak van érdemi esélye arra, hogy átlépi az 5 százalékos szavazati küszöböt, és bekerül a 150 fős parlamentbe. Köztük van a felvidéki magyar választók voksaiért küzdő, Berényi József vezette (jelenleg parlamenten kívüli ) Magyar Közösség Pártja (MKP) és Bugár Béla magyar szavazatokra is számító vegyes pártja a Most-Híd is.


A szlovák szabályozásnak megfelelően legkésőbb két héttel a választás napja előtt lehetett párttámogatottsági felméréseket nyilvánosságra hozni, csütörtökön reggel pedig érvénybe lépett a kampánycsend is, amely a voksolás idejére is vonatkozik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy napközben még a részvételi arányról sem közölnek konkrét adatokat, és a voksolás után a szavazóhelyiségekből távozó választók körében készített exit poll felmérések eredményeit is csak az urnák bezárása, vagyis este tíz után hozhatják nyilvánosságra.

A voksolás rész- és végeredményeit a www.volbysr.sk honlapon teszik közzé. Az első adatok már 40 perccel az urnazárás után megjelenhetnek, de érdemi részeredmények csak éjfél előtt, nem hivatalos végeredmények pedig a hajnali órákban várhatóak. A hivatalos végeredményeket vasárnap jelenti be Központi Választási Bizottság (ÚVO).

Az új összetételű parlament 30 nappal a hivatalos végeredmények kihirdetése után ül össze. Az új kormány megalakulásának időpontja kérdéses, de annak gyors összeállását valószínűsíti, hogy júliusban Szlovákia veszi át az Európai Unió (EU) soros elnökségét.