Új kisvasút nyílik

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

-

Hosszú és különleges vonalon utazhatnak végig az érdeklődők szombattól a Börzsöny nyugati részén.


Transzbörzsönyi kisvasút – talán ezen a néven lesz közismert a Márianosztra és Nagyirtás közötti, hét kilométeres, 760 milliméter nyomközű vasút, amelyen az iho.hu közlekedési szakportál cikke szerint május 21-től mehetnek végig az utasok.

Az elnevezés elején a transz előtag nemcsak arra utalhat (mint a transzfogarasi, transzpilisi kifejezéseknél), hogy átszeli a hegységet, hanem arra is, hogy két már meglévő kisvasút közötti eddigi hiányt hidal át.


A pálya már tavaly őszre elkészült


Az egykor kiterjedt és gazdasági célú (fát, követ szállítottak) börzsönyi kisvasúti hálózatból 2002-ben sikerült újranyitni a Nagybörzsöny–Nagyirtás szakaszt, 2008-ban pedig a Szob–Márianosztra részt. (Ezek a helyi önkormányzatok kezében vannak.)

Az EU-s támogatásból az Ipoly Erdő Zrt. által most visszaépített vasút tehát azért is fontos, mert összekapcsolja a két meglévő szakaszt.

A most létrejött, 22 kilométeres Szob–Nagybörzsöny vonal az ország egyik leghosszabb, legattraktívabb és legjobb adottságú kisvasútja.


Az új kocsi Márianosztrán


A jó megközelíthetőséget a főváros felől Szob adja, akár odáig is lehet már vonattal utazni. Az új szakasz különlegessége a meredeksége, a nagyirtási legmagasabb ponttól pedig a csúcsfordítós rész következik. Ilyen már csak itt van az országban: a vonatok Y-alakban tolatva küzdik le a magasságkülönbséget.

A kisvasút a Börzsöny nagyon szép és vadregényes részeit érinti, így természetesen első rangú segítséget jelent a kirándulóknak, túrázóknak is. Itt jegyezzük meg, hogy a Börzsöny Magyarország kisvasúttal legjobban ellátott hegysége, a tájegység délkeleti részén a királyréti, északon a kemencei erdei vasút várja a látogatókat.


A teljes Szob-Nagybörzsöny kisvasút és menetrendje


Az új szakaszt az Ipoly Erdő a nagybörzsönyivel együtt üzemelteti, Márianosztrán azonban át kell szállni Szob felé vagy Szob felől. Ahogy a menetrendből is látszik, összehangolják a vonatok indulását.

A transzbörzsönyi kisvasútra új járművek is készülnek, egy mozdonyvontatású vagont frissen készített el az erdészet – derül ki Facebook-oldalukról, de önjáró motorvonat is épül.


Az új szakasz kanyarogva kapaszkodik föl