Új hobbit találtunk, és bedurrant a csuklónk

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

Johanna Basford könyvei úgy vezették hetekig az Amazon bestsellerlistáit, hogy azokban szinte semmi szöveg nincsen. Indák, virágok, méhecskék és falevelek viszont orrvérzésig. Rajzokkal teli sikerkönyvei felnőtteknek szánt kifestők, amelyekből az első kötet Titkos kert címen már Magyarországon is megjelent. Azonnal kipróbáltuk, hogy megnézzük, miért kapott rá másfél millió ember a tekergő vonalakra és a színes ceruzákra.


Johanna Basford 2005-ben végzett textiltervezői szakon, és az egyetem után egy ideig szabadúszó illusztrátorként dolgozott. Végül egy londoni kiadóhoz került, ahol a megrendelések mellett a saját könyvének, a színtisztán csak kiszínezendő rajzokból álló The Secret Gardennek (Titkos kert) megalkotására is jutott ideje. Nagyjából egy évig finomította, csiszolgatta a nagykorúaknak szánt kifestő tekervényes, egymásba és egymásból futó, végtelen motívumait, mire 2013-ban kiadták az oldalszámok nélküli, puha fedeles könyvét. Műveivel két év alatt nem várt sikert ért el: a Titkos kert jelenleg 35 országban kapható, és eddig több mint másfél millió példányt adtak el belőle.


A könyv folytatása, az Enchanted Forest (Elvarázsolt erdő) idén év elején jelent meg, és 2015 első felében mindkét kifestő felkerült az Amazon bestsellerlistáinak élére, hetekig le sem csúszva onnan. Erre a sikerre figyelt fel az egyik magyar kiadó, így immár itthon is elérhető Basford első könyve. A Titkos kert június 4-én jelent meg magyarul (ez nagyjából egy rövid bevezető és néhány, a rajzok közé teljesen fölöslegesen beékelt mondat lefordítását jelenti), de a kiadó azt tervezi, hogy már ősszel az itthoni boltok polcaira kerül a második kötet is. A lemaradást persze így sem tudjuk majd behozni, mert addigra Basford pont megjelenteti a sorozat harmadik részét is, a Lost Oceant (Elveszett óceán).


Johanna Basford


Nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik

Amikor a Titkos kert egy példánya megérkezett a szerkesztőségbe, nem meglepő módon elsősorban a női kollégák figyelmét ragadta meg, és többen kislányos rajongással estünk neki az első oldalaknak. A kezdeti lendületünk azonban hamar alábbhagyott, mivel a legtöbben úgy fogtunk hozzá a színezéshez, hogy színes ceruzát, radírt, hegyezőt és pláne a könyv által javasolt filctollat nem vettünk a kezünkbe az elmúlt tíz-húsz évben. A skót illusztrátor aprólékos, részletgazdag és rabul ejtő mintái időt, türelmet, de leginkább tűhegyes ceruzákat igényeltek; és hamar kiderült számunkra az is, hogy bár a feladat pofonegyszerűnek tűnik, a könyv kihívások elé állít bennünket: felnőttként sem olyan könnyű például vonalon belül maradni.



A firkálástól elszokott kezeink is megsínylették a dolgot, félórás színezés után már fájt a csuklónk, és volt, aki izomlázra panaszkodott. De még a stresszfaktort is megtaláltuk az alapvetően megnyugtatónak mondott tevékenységben: igen bosszantó például, ha éppen a legszebb színű ceruzák kopnak el, és nincs kéznél hegyező.


Hamar levontuk a tanulságot: edzeni kell a kezünket, és észben kell tartani, hogy megfelelő mennyiségű ceruza, valamint szabadidő nélkül, munka közben, bekapcsolt gép és telefon mellett teljesen felesleges nekilátni satírozni. Ha viszont kikapcsoljuk a körülöttünk lévő kütyüket, akkor egy nyugis hétköznap este egészen könnyen belefeledkezhetünk a színezésbe, és tapasztalataink szerint az élményt csak fokozza egy pohár bor vagy az olyan háttérzene, amelynek nem értjük a szövegét.


A pulzusom már abban a pillanatban visszavett a tempóból, ahogy elkezdtem a satírozást. A minták már fekete-fehérben is gyönyörűek, és nagyon jó érzés volt figyelni, hogy egyre színesebben milyen látvány bontakozik ki a lapokon. Egész rövid idő alatt értem el abba az állapotba, amikor már nem érdekelt, hogy mi van körülöttem, így a színezés valószínűleg jó gyógymód bármilyen idegesítő, irritáló tényező ellen. A csuklómat viszont szinte sokkolta a színezés finom monotonitása. Ezzel együtt elmondhatom, hogy ezt a könyvet nekem találták ki.

Vándor Éva, életmódrovat



Az új meditáció

Bár az első átütő sikert Basford érte el a műfajban, azért nem ő találta fel a spanyolviaszt: a nagykorúaknak készült, különböző tematikájú kifestők az utóbbi években egyre népszerűbbek, és az egészen cuki rajzoktól kezdve a mexikói mintákon át a véres zombikig mindenféle témában találunk színezőket az Amazonon. Az új trend már egyáltalán nem jár gyerekcipőben: míg pár éve mindenki meditált meg jógaórákra járt, most Amerikában, Angliában és Ausztráliában egyre többen próbálják színezéssel levezetni a napközben felgyülemlett feszültségeket. Lassan mindenki hozzáférhet az ízlésének legmegfelelőbb kifestőhöz, hiszen már van kifejezetten Ryan Goslingra, színes koponyákra, viktoriánus házakra, egész városok kifestésére és hipszterekre fókuszáló színező is.


Ráadásul nem is Basford az egyetlen színezőkönyves guru, ott van például Angie Grace is, aki ontja magából a kifestőket, és Basfordtól eltérően csak absztrakt mintákkal dolgozik, motívumai mandalák, rózsaablakok vagy Tiffany-üvegek díszítéseire emlékeztetnek leginkább. Máshogy kommunikálják a művészetüket is. Grace nem a minden felnőttben ott szunnyadó gyereket akarja előcsalogatni a kifestőivel, hanem a lestrapált, stresszes, kiégett embereknek kínál valami üdítőt a hétköznapokban, és könyveinek olyan címeket ad, mint a Balance (Egyensúly), a Faith (Hit) vagy a Cool.



Grace címei azt sugallják, hogy a könyvek egyfajta terápiát kínálnak a zaklatott ember számára. És tényleg, ahol a felnőtteknek szóló kifestők népszerűek, ott a stressz feloldásának, a flow-élmény elérésének eszközeként tekintenek a színezésre. Ausztráliában vagy New Yorkban például már színezőklubokat is alakítottak (több helyen sajnos kifejezetten csak nők számára), ahol a résztvevők együtt oldódhatnak fel az önfeledt színezésben.


Mindez remek marketingfogásnak tűnik, ugyanakkor Vass István pszichológus szerint egyáltalán nem parasztvakítás, valóban lehet pozitív mentális hatása a sok színezésnek. Ha belefeledkezünk a kifestésbe, akkor az agyunk teljes kapacitását igénybe veszi a koncentrálás, még akkor is, ha a feladat nem túlságosan bonyolult. Ilyenkor kikapcsol a racionális, elemző énünk, nem jut elég energiánk a stresszt előidéző gondjainkkal foglalkozni, azaz teljesen átadhatjuk magunkat egy olyan folyamatnak, amelyben örömünket leljük – magyarázza a pszichológus.


Én egy reptéren találtam rá. Nézegettem a bestsellerkönyveket, és ott volt. Nem értettem, miért, de amíg ott tébláboltam, többször visszamentem, és belelapoztam. És közben már azon járt az agyam, milyen motívumot milyen színben rajzolnék meg. Otthon aztán kipróbáltam, és szuper érzés játszani a színekkel. Teljesen bele lehet merülni, és hosszú percekig próbálgatni, hány fajta kéket lehet kihozni egyetlen ceruzából. Nem néztem utána a pszichológiai háttérnek, de valamit csinál az ember agyában, ami jó.

Fekete Emese, gazdasági rovat


Johanna Basford


Vass István szerint indulatos állapot és szorongás esetén is segíthet megnyugodni a színezés, és mint örömteli tevékenység a depresszió leküzdésében is hasznos lehet, ezért tudja javasolni egy terápia kiegészítő elemeként.


Mindez persze nem azt jelenti, hogy csak akkor érdemes színezőkönyvhöz ülni, ha valami belső probléma feszít. Színezhetünk csak úgy jókedvünkben is, miközben ráadásul még a koncentrációs képességünket is fejleszthetjük. A pszichológus szerint ugyanis ez a kvalitásunk az összpontosítás és az ellazulás váltakozó ismétlésével javítható, színezés közben pedig úgy gyakorolhatjuk, hogy a határvonalakhoz közel kerülve jobban koncentrálunk, a nagyobb területek kiszínezésekor viszont kevésbé figyelünk oda.