Új, gyermekbénulás elleni vakcinát vezet be a WHO

Fotó: RIA Novosti / Igor Zarembo

-

A gyermekbénulás vírusának egy törzsét teljesen sikerült kiirtani, és kis szerencsével a másik kettőnek is meg vannak számlálva a napjai.


Lecserélik a gyermekbénulás (polio) elleni vakcinát több mint 150 országban, a váltás fontos mérföldkő a veszélyes vírus elleni végső harcban - mondták az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) által indított kampány szakemberei a BBC Newsnak. Az új vakcina a vírusnak már csak két törzse ellen irányul, a harmadikat sikerült kiirtani. A cserét a tervek szerint 18 hónap alatt hajtják végre.


Tavaly mindössze 74, idén 10 gyermekbénulásos esetet regisztráltak az egész világon, az összes megbetegedés Afganisztánban és Pakisztánban történt. A több mint 30 éven át használt vakcina lecserélése hatalmas logisztikai feladatot jelent. Nagyrészt fejlődő országokat érint a csere, ám köztük van Mexikó és Oroszország is.

Az új szer már nem tartalmazza a 2-es típusú vírus legyengített változatát, ez a kórokozó 1999-ben eltűnt a Föld színéről. "A jelenleg forgalomban lévő vakcina háromféle legyengített, élő vírust tartalmaz. Az összetevők közül a 2-es típusú vírusra azonban már nincs szükség, mert már nem létezik, ám igen ritkán mutálódhat és gyermekbénulást okozhat. Az összetevő eltávolítása tehát ezt a kockázatot is megszünteti" - magyarázta Stephen Cochi, az amerikai járványügyi központ (CDC) munkatársa.


Minden eddiginél közelebb vagyunk ahhoz, hogy a világ teljesen poliomentes legyen.

Michel Zaffran, a WHO gyermekbénulás elleni programjának igazgatója


A gyermekbénulást okozó poliovírus szennyezett élelemmel vagy vízzel, szájon át juthat a szervezetbe. Öt évnél fiatalabb gyerekek esetében gyorsan terjedhet, különösen ott, ahol nem megfelelő a higiénia. A betegség megtámadja az idegrendszert és órákon belül bénulást okozhat. Minden kétszázadik fertőzés maradandó bénulást eredményez.

A betegség gyógyíthatatlan, de oltással megelőzhető. A WHO 1988-ban indította a gyermekbénulás kiirtását célzó programját, ennek eredményeképpen a fertőzöttek száma 1988 és 2012 között több mint 99 százalékkal csökkent.

(Képünk illusztráció.)