Ügyfeleknek nem, csak nyolc banknak okozhat kárt a Kézizálog-botrány

-

Ennek az ügynek semmi köze a brókerbotrányokhoz – hangsúlyozza pénzügyi felügyeleti minőségében a jegybank.


Az MNB közölte, hogy a Kézizálog Zrt.-nél hiányzó négymilliárd forint csak a Lombard-csoport (amelynek neve nem tévesztendő össze a pénzügyi piacok egyéb – például lízingpiaci – szereplőivel, akikkel a társaság semmilyen kapcsolatban nem áll) záloghitelezési tevékenységével függ össze, a társaság ügyfélpénzeket, betéteket nem kezel. A korábban a Kézizálog Zrt. által nyújtott záloghitelek fedezetéül szolgáló zálogtárgyak döntő részét pedig az ügyfelek az elmúlt hónapokban visszaváltották, visszavették (a cégnél január óta felügyeleti biztos van), újabb kötelezettségeket pedig nem vállalhatott.

A társaság a négymilliárd forinttal a refinanszírozó 8 hitelintézet felé nem tud elszámolni a fedezetül szolgáló zálogtárgyakkal, mivel azok értékét korábban hamisan adták meg a refinanszírozóknak – közölte az MNB. Hangsúlyozta azt is, hogy a Lombard-cégcsoport befektetési szolgáltatási tevékenységet nem végzett, nincs tehát semmilyen összefüggés több brókercég közelmúltban ismertté vált visszaélései és ezen záloghitelező cég működése között.

A pénzügyi felügyeletet is ellátó jegybank szerint az egyes hitelintézeteknél jelentkező esetleges veszteség azok működését semmilyen módon nem befolyásolja. Sem a Kézizálog Zrt. mérete, tevékenysége, sem az érintett refinanszírozó intézmények által esetlegesen elszenvedendő veszteség nem jelent kockázatot a hazai pénzügyi rendszerre – áll az MNB közleményében.