Túszul ejtette a telefonszerelőt egy elégedetlenkedő 60 éves nő

-

Fölbosszantotta a nagykanizsai asszonyt, hogy a kiküldött szerelő nem tudta megjavítani a készüléket, ezért rázárta az ajtót. A nő ellen vádat emeltek. Korábban is voltak sajátságos megoldásai.


A 60 éves nő tavaly nyáron jelentette be a szolgáltatónál, hogy nem működik a vezetékes telefonja. A helyszínre érkezett szerelő megállapította, hogy a telefonkészülék romlott el, de azt nem tudja megjavítani, mert ő vonalellenőr. A nő ekkor bezárta a bejárati ajtót, és közölte a férfival, hogy addig nem nem engedi ki a lakásból, amíg a telefonját meg nem javítja. A szerelő egy darabig várt, majd felhívta a rendőröket.

A nő nem volt hajlandó beengedni a társasházba a rendőröket – egy másik lakó tette ezt meg –, a bejárati ajtót is csak többszöri felszólítás után nyitotta ki. A szerelő egy órát raboskodott.

A nő ellen személyi szabadság megsértése miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség.

A nőnek nem ez volt az első érdekes megoldása: 2008-ban már állt bíróság előtt, mert az akkori lakása előtti útpadkára 8 darab, tenyérnyi méretű szeges fémlapot rakott ki, hogy a postára érkezők ne parkolhassanak a háza elé. A postások elrakták a fémlapokat, a nő viszont újra kirakott ilyeneket. Ezzel egy autósnak defektet okozott, amiből majdnem baleset lett. A nőt akkor közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt egy évre próbára bocsátották.