Turkáljon a menekültek szemetében!

Fotó: MTI / Mohai Balázs

-

Húsz üres műanyag vizespalack, számtalan plasztiklap, amelyből kipattintották a SIM-kártyát, kézírásos jegyzetek, elrongyolódott cipő – többek között ilyesmik találhatók a Néprajzi Múzeum új, egyelőre kiállítatlan gyűjteményében. A tárgyakat a 2015-ös menekültáradat után gyűjtötte össze három muzeológus, Szeljak György, Vörös Gabriella és Wilhelm Gábor azért, hogy ne maradjon dokumentálatlanul a tavalyi év egyik legfontosabb eseménye. Mit mesél el egy szakadt sportcipő és egy fonetikusan leírt angol mondatokkal teli notesz?


Hogyan lett a Néprajzi Múzeumban gyűjtés a migránsok által hátrahagyott tárgyakból?

Szeljak György: Volt egy 2011 és 2014 között zajló kutatásunk, amelyben a hosszabb ideje Magyarországon élő bevándorlók tárgykultúráját vizsgáltuk. Az érdekelt minket, hogy a tárgyakon keresztül hogyan érthető meg a bevándorlás folyamata, a társadalmi integráció, az otthon megteremtése, a tárgyak milyen szerepet töltenek be az emlékezésben és az emlékekkel való megküzdésben, vagy például a migráns gazdasági stratégiákban. Azt is vizsgáltuk, hogy a bevándorlók által hozott tárgyak hogyan változtatják meg a város arculatát.

A projekt 2014-es lezárása után úgy gondoltuk, hogy valahogyan folytatni kellene a kutatást. 2015 nyarától egyre nagyobb számban érkeztek menekültek Magyarországra, mi pedig ősszel elkezdtük a Talált tárgyak című kutatásunkat a szerb–magyar határon.

Vörös Gabriella: A határon történő gyűjtés módszertanában is elkülönült a korábbi hároméves kutatástól: a tárgyakról is más információink voltak, az emberekhez is más viszony fűzött minket. Ez egy kísérleti projekt volt, a határ lezárása után kezdtünk el tárgyakat gyűjteni, amikor a menekültek már nem voltak ott. Még az is a helyszínen derült ki számunkra, hogy milyen típusú leletre számíthatunk, milyen sorozatokat lehet felállítani. Egyfajta régészeti leleteknek tekinthetők ezek a tárgyak, ahol mozaikokat rakunk össze, és próbáljuk megfejteni a tárgyak jelentését.


A kutatócsoport (Vörös Gabriella, Szeljak György és Wilhelm Gábor) a menekültek távozása után ért a határra


Mi lesz az összegyűjtött tárgyak sorsa?

Szeljak György: Gondolkodunk, hogy mit lehet kezdeni az anyaggal. Szeretnénk belőle egy kis kiállítást csinálni, vagy egy nagyobb kiállítás részeként bemutatni őket.

Vörös Gabriella: Dokumentumként is fontos, amit összegyűjtöttünk. Az például emblematikus és problematikus kérdés, hogy hogyan válnak majd a múzeumi gyűjtemény részévé.

Mit találtak főleg?

Vörös Gabriella: Hétköznapi tárgyakat. Elkopott ruhákat, sok gyerekholmit, energiaitalos, cigarettásdobozokat. Sok olyan kártyát, amelyből a SIM-kártyát ki kellett pattintani. Ahány országon átvonultak a menekültek, annyi fajta van a gyűjteményünkben. Félliteres vizespalackból is ki lehetne rakni egy sorozatot Görögországtól Macedónián és Szerbián keresztül egészen a magyar határig.

Sok dokumentumot is találtunk, ez külön csoportja a tárgyaknak. Ezekre vagy nem volt már szükségük, vagy nem akarták magukkal vinni. Találtunk például hajó- és vonatjegyeket, igazolványt, különböző hatóságok által kiadott engedélyeket, könyveket, jegyzetfüzeteket arab és esetenként fonetikusan írt angol mondatokkal.

Megint külön csoportot képeznek azok a tárgyak, amelyek szemmel láthatólag egy-egy konkrét családhoz tartoztak.


Hogyan lehet felismerni egy család tárgyait?

Vörös Gabriella: Olyan egyberakott csomagokat is találtunk, amelyekben sok női ruha, az arc eltakarására használt kendő volt, de ugyanabban a zacskóban akadt férfiruházat, tisztálkodási szerek, gyógyszeres dobozok, nem használt, de összekoszolódott pelenkacsomag is. Nagyon praktikus, nagyon hétköznapi tárgyak ezek.

Wilhelm Gábor: Látni kell, hogy rétegekben voltak jelen a tárgyak, úgy, mint egy régészeti lelet esetében. Sok olyat találtunk, ami a mi kultúránkban is szemétnek számít. De voltak az identitás bemutatásához vagy éppen módosításához szükséges tárgyak is. A kevésbé hasznosítható írott és kommunikációs dolgok is hátramaradtak.

Nagyon bonyolult csomagot, valóságos mozaikot találtunk, amelynek darabjaiból személyes és családi történetek egy-egy szelete is kirajzolódik.

Szeljak György: Fontos elmondani, hogy a tárgyakat otthagyó emberekkel nem találkoztunk a határ mentén. Mi, muzeológusok általában szeretjük azokat a helyzeteket, amikor lehetőségünk van megismerni egy tárgy tulajdonosát, így sokkal többet megtudhatunk a tárgy társadalmi életéről vagy a tulajdonosa életében játszott szerepéről. A Talált tárgyak projekt ehhez képest más volt.

Vörös Gabriella: Az előző kutatásunkkor az itt élő bevándorlók részletesen beszéltek a magukkal hozott dolgokról, kedves tárgyaikról, az életükben betöltött szerepükről, saját maguk is értelmezték azokat.

Wilhelm Gábor: Abban az esetben arra is rá tudtunk kérdezni, hogy mit hagytak otthon, mi nem fért be a bőröndbe.


Vörös Gabriella


Miért fontosak a vizespalackok és a SIM-kártyák?

Szeljak György: A Néprajzi Múzeum számára fontos, hogy dokumentálja a jelen társadalmi változásait is, és kutassa a kortárs tárgykultúrát, amelynek részei ezek a tárgyak is. Ha kihagytuk volna ezt a gyűjtést, akkor egy nagyon fontos társadalmi esemény dokumentálásáról maradunk le.

Vörös Gabriella: Filmek, fotók és tudósítások készültek, de a menekülthullámnak voltak materiális emlékei is. Mi pedig muzeológusként elsősorban tárgyakon keresztül próbáljuk értelmezni a társadalmat. Egyébként nem csak mi gyűjtöttünk tárgyakat, minden bizonnyal magánemberekhez is kerültek ilyen tárgyak.

Szeljak György: A határ mentén a tárgyak nagy részét összeszedték és kidobták a kukába, de hallottunk arról is, hogy Szeged környékén például sok szegény ember is keresett használható tárgyakat az elhagyottak között. Így ezeknek a tárgyaknak az élete sajátosan folytatódik.

Hogyan kell elképzelni azt a gyűjteményt, amelyet összeszedtek?

Wilhelm Gábor: Egyelőre nálunk vannak dobozban, egy muszlim kendőt közülük tavaly a múzeumban is kiállítottunk. Ezek a tárgyak a múzeumot is kihívás elé állítják. Mit tudunk kezdeni velük? Hogyan kapcsolódhatnak a korábbi tárgycsoportjainkhoz, a kialakult gyűjteményi struktúrához? Skandináv területen már voltak hasonló próbálkozások, Stockholmban például a hajléktalanok kultúráját mutatták be, ami egyrészt nagy sokkot váltott ki, másrészt utána a múzeumnak is végig kellett gondolnia, mi legyen a kiállítási anyaggal.

Most mi vagyunk ugyanebben a helyzetben. Olyan tárgyaink vannak, amire például a restaurátor azt mondja, hogy „ezt talán mégse kellene” vagy hogy „ezzel még lesz gond”. Mi pedig azzal érvelünk, hogy a gyűjteményünk számára fontos, nem akarjuk kidobni. Ki kell találnunk a megoldást. Leltározzuk be egyesével a húsz PET-palackot?


Wilhelm Gábor


Hogyan indult el a projekt? Péntek este sör mellett kitalálták, és hétfőn beültek egy múzeumi autóba?

Wilhelm Gábor: Gyurinak jutott eszébe, ő vezette a migránskutatást is. A Néprajzi Múzeum főigazgatója, Kemecsi Lajos is fontosnak tartotta, kérte, hogy próbáljuk meg dokumentálni az eseményeket, várja az ötleteket.

Szeljak György: A kulturális antropológiában a határok kutatása egyre fontosabb szerepet játszik. A konkrét ötlet a tengerentúlról jött. Sok mexikói próbál illegálisan átjutni az Egyesült Államokba a jobb élet reményében. Több olyan antropológiai kutatásról és művészi projektről tudunk, amely az általuk elhagyott tárgyakon alapszik. Azt gondoltuk, hogy valami hasonlót kellene csinálnunk a szerb–magyar határon is.

A balkáni útvonal mentén máshol is volt gyűjtés?

Wilhelm Gábor: A szabadkai kollégákkal beszéltem, de ők nem foglalkoztak a kérdéssel. A többi országban sem valószínű.

Szeljak György: Nagyon izgalmas lenne egy nemzetközi kutatás ebben a témában.

Wilhelm Gábor: Korábbi hasonló kutatásokra máshonnan is vannak példák, például a fal leomlása előtt a nyugat-berlini helytörténeti múzeumok kértek egy-egy tárgyat azoktól, akik átszöktek a falon.


Szeljak György


Az eldobált iratokkal sokat foglalkozott a sajtó is.

Szeljak György: Nekünk nagyon kell vigyázni a megtalált személyes tárgyakkal. Semmi olyat nem mutathatunk be, ami kárt vagy bármilyen hátrányt okozhat egykori tulajdonosának. Ez egy tudományos kutatás a maga etikai normáival, amelyekhez ragaszkodnunk kell.

Vörös Gabriella: Azzal, hogy a Néprajzi Múzeumba kerülnek ezek a tárgyak, mégis jelezzük, hogy egyrészt mi egy társadalmi múzeumot szeretnénk megvalósítani, másrészt ezt egy fontos témának tekintjük, amelyet kutatni és amelyről beszélni kell.

Szeljak György: Novemberben „A hónap műtárgya”-sorozatunk aktuális darabja egy olyan muszlim kendő lett, amelyet Ásotthalomnál szedtünk le a szögesdrótról. Szeretnénk bemutatni valamit azoknak az embereknek az életéből, küzdelmeiből, akik különböző okokból elhagyják az otthonukat, és hosszú utat tesznek meg, határokon kelnek át a jobb élet reményében. És ez a határ lehet a szerb–magyar határ, Mexikó és az Egyesült Államok határa, vagy lehet a világ számos más részén is, az emberi élethelyzetek, tapasztalatok sokban hasonlítanak egymásra. Hogy ne csak sztereotípiák vagy számadatok alapján beszéljünk róluk. Muzeológusként ezt főként tárgyak segítségével tudjuk megtenni. Egy lejárt talpú, elkopott cipő, egy elrongyolódott ing, egy hátizsák, egy gyermek kifestőfüzete, játéka, egy papírra vetett szószedet vagy akár egy üres energiaitalos palack is sokat elmondhat erről az élethelyzetről. Még akkor is, ha nem ismerjük pontosan a tulajdonosukat. Azt reméljük, hogy ha ezt az élethelyzetet, az emberi erőfeszítéseket meg tudjuk mutatni a tárgyak által, akkor talán jobban megértjük őket, és empatikusabbak tudunk lenni.


Dr. Szeljak György, interjú, Néprajzi Múzeum, Menekültek tárgyai


Hogyan lehet megértetni eldobált ruhákból és energiaitalos dobozokból a menekültek élethelyzetét?

Vörös Gabriella: Emberek és tárgyak viszonyáról beszélünk. Ez egy sajátos élethelyzet, amelyet egy sajátos tárgykultúra jellemez. Ez adódik abból, hogy kevés tárgyat tudnak magukkal hozni, és a tárgyak köre az út során is folyamatosan változhat a helyzetnek megfelelően. Vannak olyanok, amiktől könnyebben megszabadulnak, és olyanok, amikhez valamiért jobban ragaszkodnak. Ezek a tárgyak sokfajta jelentést magukba sűríthetnek, és például egy kiállítás kontextusában a látogató is sokféleképpen viszonyulhat hozzájuk.

Fizikai tárgyakról sokat beszéltünk, de digitális jószágokat, mobiltelefont nem találtak? Az is nagy téma volt nyáron.

Szeljak György: Ilyeneket nem találtunk. Sokat írtak arról, hogy a menekültek nem is szegények, hiszen van okostelefonjuk. Pedig a telefon a vándorlás közben iszonyatosan fontos. Segít kapcsolatot tartani az otthoniakkal, az előttük járókkal, újabb információkat szerezni az úttal kapcsolatban. Olyan fontos, mint az őserdőben az indiánoknak az íj meg a nyíl.

Wilhelm Gábor: A legegyetemesebb kulturális tárgy a por után a mobiltelefon. Mindenkinek van, a maszáj pásztortól a grönlandi eszkimóig.