Türelmetlenek a spanyol klubvezetők, megvan a második elbocsátott edző

Fotó: AFP/ Dani Pozo / AFP/ Dani Pozo

-

A gyenge eredmények miatt menesztették Paco Jémezt a Granada vezetőedzői posztjáról.


A júniusban három évre szerződtetett 46 éves trénernek azért kellett felállnia a kispadról, mert csapata hat forduló alatt mindössze két pontot szerzett, és ezzel az utolsó előtti, 19. helyen áll a spanyol bajnokságban. A feladata az lett volna, hogy felrázza az együttest, amely az előző idény végén éppen csak bennmaradt az élvonalban.


A nyáron kínai tulajdonba került klubnál átmeneti időre Lluís Planagumát, a tartalékegyüttes edzőjét bízták meg az első csapat szakmai munkájának irányításával.

A Valenciától távozó Pako Ayestarán után, Paco Jémez a második edző, akit menesztettek a La Liga idei szezonjában. A Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) szabályai szerint idén már egyikük sem vállalhat munkát a spanyol élvonalban.