Trump miniszterjelöltje szerint pokoli jó szórakozás lőni

Fotó: DPA / Aude GUERRUCCI

-

Az állítólag védelmi miniszternek szánt James Mattis tábornok mondatai már szállóigévé váltak.


Miután találkozott a védelmi miniszter posztra szánt jelöltjével, a megválasztott elnök, Donald Trump azt mondta: akinek 44 éves karrierje van a tengerészgyalogságnál, „az egy igazi vezető (...), a tábornokok tábornoka" – írja a BBC.

Trump a New Jersey állambeli Bedminsterben lévő golfklubjába hívta meg azokat, akiket állítólag szívesen látna az alakuló kormányában. Köztük volt James Mattis, a tengerészgyalogság nyugalmazott tábornoka is.


Legyenek udvariasak, legyenek profik, de legyen kész tervük arra, hogy mindenkit meggyilkoljanak, akivel csak találkoznak”

– mondta Mattis 2003-ban az Irakba bevonuló katonáknak.


A nyugalmazott tábornok több évtizedes katonai karrierje során több nevet is kiérdemelt: „Veszett Kutyaként" emlegetik sokan, mert az ellenséges erőkkel szemben nem ismer megalkuvást, de elnevezték már „Harcos Szerzetesnek” is, mert még soha nem volt házas.

A 66 éves tábornok több hadműveletben is részt vett: 1991-ben zászlóaljat vezetett az öbölháborúban, 2001-ben a Dél-Afganisztánban szolgáló csapatok parancsnoka volt, 2003-ban a tengerészgyalogos hadosztállyal vett részt az iraki invázióban, egy évvel később pedig kulcsszerepe volt a falludzsai ütközetben. A NATO transzformációs parancsnokságát és az Egyesült Államok CENTCOM-parancsnokságát is irányította.

Mattis nyíltan kritizálta az Obama-adminisztráció iráni nukleáris megállapodását, mert szerinte Irán fenyegeti a Közel-Kelet békéjét és stabilitását. A tábornok 2013-ban vonult vissza a Központi Parancsnokság éléről. Nem ő lenne az első magas rangú katona, aki a leszerelése után kormányzati tisztséget fogad el. George Marshall tábornok először államtitkára, majd védelmi minisztere lett Harry Trumannak 1950-ben, a nyugdíjas Colin Powel pedig George W. Bush első kabinetjében volt külügyminiszter.


Popkulturális jelenség

Az viszont már kifekezetten ritkán fordul elő, hogy egy tábornok karaktere vagy mondatai is a popkultúra részévé válnak: Mattis mondatait többen is idézik, például a #Mattisism bejegyzések alatt, vagy egy videojátékban is felhasználták a már idézett, Irak lerohanásakor elhangzott kijelentését.


Az HBO saját gyártású Gyilkos megszállás című minisorozata feldolgozza az iraki invázió Első Felderítő Zászlóalj bevonulását, ahol több epizódban is megjelenik James Mattis vezérőrnagyként. A sorozat a Rolling Stone magazin tudósítójának többszörös díjnyertes könyve alapján készült.



Már elnökként is gondoltak rá

Ironikus, de James Mattist már korábban egy konzervatív milliárdos csoport akarta alternatív elnökjelöltnek Trumppal és Clintonnal szemben – írta a The Daily Beast.

2012-ben is volt egy – főleg nyugalmazott tengerészgyalogosokból álló – mozgalom, amely szintén lobbizott Mattis jelöltsége mellett. Ez sem példa nélküli kezdeményezés, hiszen a második világháborúban is szolgáló Dwight D. Eisenhower tábornokot 1953-ban majd, 1957-ben is megválasztották az Egyesült Államok elnökének.


Rohadt kemény ez, de Trump holdkóros fasiszta, Hillary pedig fél lábbal már a börtöncellában van. Ez azt jelenti, hogy a holdkóros nyerhet. Én lennék az első a sorban, aki könyörögne a tábornoknak, hogy mentse meg Amerikát”

– mondta John Noonan, aki korábban Jeb Busht segítette.


„Amikor először lősz szitává valakit, az nem jelentéktelen esemény. Ezzel együtt vannak seggfejek a világban, akiket szimplán le kell lőni”


Háború és irodalom

Mattis megválasztásához azonban szükséges volna a Kongresszus jóváhagyása, mert a törvény szerint hét évnek kell eltelnie ahhoz, hogy valaki a katonai szolgálat után politikai pozíciót tölthessen be.

Egykori katonatársai szerint a tábornok kiérdemelte a beceneveit. Jellemző vonása az is, hogy szinte „szerzetesi fegyelemmel” olvassa a könyveit, például annak idején a második világháború tengeri csatáit – mondta Michael E. Ennis tábornok az ABC Newsnak.

Társai kritikus gondolkodásúnak ismerték meg, aki a döntései előtt hajlandó volt másokkal vitatkozni: „Ez számára egyfajta mentális gyakorlat volt” – emlékeznek vissza a közös szolgálatokra.

„Mohón olvassa a történelmi könyveket, nem csak katonai témájú irodalmat" – mondja Ennis, aki úgy véli, hogy Mattis könyvgyűjteménye körülbelül 7000 darabból állhat.